Tehetségek a Hernád mentén

A résztvevők egy csoportja
A résztvevők egy csoportja - © Fotó: Magánarchívum
Hernádszentandrás – Néptánc és mesemondás kategóriában bizonyították tehetségüket a diákok a tehetségkutató fesztiválon.

Hernád völgyének legtehetségesebb diákjait keresték az elmúlt hétvégén Hernádszent­andráson, és természetesen meg is találták. A gyerekek két kategóriában és négy korcsoportban versenyeztek. Kiderült, kik a legtehetségesebb néptáncosok és kik a legügyesebb mesemondók.

– Csodás két napot éltünk meg az Abaúji térség tehetségeivel, szüleikkel és tanáraikkal együtt! A XI. Hernád-völgyi Tehetségkutató Fesztiválon több mint száz gyermek vett részt, a zsűri tagjaival, a rendezvény segítőivel együtt igazi varázslat részesei lehettünk október 13-án és 14-én – fogalmazott Üveges Gábor, a település polgármestere.

Hozzátette: az első napon Csonka Zsuzsa operaénekes, Käfer György előadóművész, Kocsis Andrea táncművész, Marschalkó Edit művészeti menedzser, Várkonyi Zoltán balettművész, Újvári Marika előadóművész hasznos tanácsokkal látta el a néptánc kategóriában induló fiatalokat. A második nap résztvevői dr. Gazdik Zoltán közgazdász, Ilyés Szabó Anna székelyföldi mesemondó, Nádasy Erika színművész, valamint az ő maga alkotta zsűri előtt bontogatták szárnyaikat mesemondás kategóriában.

ÉM-HE


A győztesek

Néptánc

1. helyezettek: Németh Virág – Timár Jázmin (Ilosvai Selymes Péter Ált. Isk. és AMI, Abaújszántó), Glonczi Rajmond – Gregó Dóra (Szent László Katolikus Ált. Isk. és AMI, Encs), Polgári Trisztán – Novák Írisz (Szent László Katolikus Ált. Isk. és AMI, Encs), Polgár Sándor Bendegúz – Ignácz Dorina (Szent László Katolikus Ált. Isk. és AMI, Encs).
Mesemondás
1. helyezettek: Kiss Lilla Emma (Szent László Katolikus Ált. Isk. és AMI, Encs), Üveges Réka (Szent László Katolikus Ált. Isk. és AMI, Encs), Tyukodi Zóra (Szent László Katolikus Ált. Isk. és AMI, Encs), Glonczi Péter (Gárdonyi Géza Általános Iskola, Forró).








hirdet�s