Tehervonat lökte a Tiszába a 17 éves fiút – egy hétig keresték

Tarcal, Tokaj – A Tiszában bukkantak rá egy 17 éves tarcali fiúnak a holttestére, akit május vége óta kerestek a rendőrök.

A fiú május utolsó napján indult szórakozni Tokajba, de azóta semmit nem tudtak róla. Kiderült, hogy egy tehervonat lökte a folyóba.

Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a fiatal május 31-én indult el otthonából Tarcalról az egyik tokaji diszkóba, szülei napokon át nem tudtak felőle semmit. Kiderült, hogy a fiút egy tehervonat ütötte el, miközben hazafelé tartott, ám a holttestet nem találták meg a rendőrök. A vonat vezetője bejelentette a rendőrségen, hogy valakit elütött, de – mivel sötét volt – nem látta pontosan, hogy valóban embert gázolt-e.

A holttestre június 6-án bukkant rá egy tiszai horgász a folyó Tokaj és Tiszaladány közötti szakaszán. A szülők a hét végén már azonosították fiuk holttestét. A szóvivő hozzátette, hogy a boncolás fogja megállapítani, hogy a vonat gázolta halálra, vagy a vízbe fulladt, bűncselekményre utaló körülmény azonban nem merült fel.

Kapcsolódó cikkek:

  • Nem tért haza a horgász Keresik az eltűnt tiszalúci horgászt a Spiderek 2008.05.03.
  • Megtalálták a Tolcsva patakba fulladt nő holttestét Nagy erőkkel fésülték át a Bodrogot a speciális mentők 2008.03.22. Spiederek keresik a Patakon Bodrogba fulladt fiút 2008.03.06. 
  • Megtalálták a Bodrogba ugrott fiú holttestét







  • hirdet�s