Teherautóval előzni tilos – 3,5 milliós bírság a kamionosoknak, nem javult a helyzet az M0-áson

Másfél hónap alatt majdnem 3 és félmillió forint bírságot szabtak ki a rendőrök az autóutakon és autópályákon szabálytalanul előző teherautósokra. A KRESZ január elseje óta tiltja, hogy a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók a kétsávos autópályákon, illetve az autóutakon előzzenek.

A rendőrök januárban még csak figyelmeztettek, február elseje óta azonban szigorúan büntetik a szabályszegőket. Az előzésitilalom megszegői eddig 10 balesetet okoztak, ebből kilenc az M0-ás autóút déli szektorában történt. A tiltott előzés miatt egyébként ugyanannyi baleset történt hat hét alatt, mint tavaly ilyenkor.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az eltelt másfél hónapról – ebből egy hónap türelmi idő volt – megállapítható, hogy az autópályákon és autóutakon a szabálytalanságok 80 százalékát az előzési tilalom megszegése tette ki. A módosítás óta eltelt másfél hónapban 139 sofőrt figyelmeztettek, hét sofőr ellen pedig szabálysértési eljárást indítottak. Eddig 288 hivatásos vezetőt bírságoltak meg, nekik valamivel több, mint 3.4 millió forintnyi büntetést kell befizetni.

A statisztika azt mutatja, hogy a szabályszegők 70 százaléka külföldi. Ez összefügghet azzal, hogy a széleskörű tájékoztatás ellenére, hozzájuk nehezebben jut el a KRESZ változásának híre, pedig a módosításokról többnyelvű szóróanyagokat készítettek. Ezeket a határátkelőhelyeken, a forgalmas utak mellett működő benzinkutakon valamint a pihenőhelyeken is kitették. A közútkezelők e mellett a főutak mentén és a határátkelőknél is táblákat tettek ki, de a sofőröket az autópályák fölött látható információs táblákon is folyamatosan figyelmeztetik. A számokból kiderül: az idő múlásával egyre kevesebb kamionos és teherautósofőr előz a tiltott időszakban, azaz reggel hat és este tíz óra között.

– Független Hírügynökség-








hirdet�s