Koncertajánló

2020.02.06. 15:00

Nem „sufni” zenekar érkezik Miskolcra

A budapesti Generális Rock Band látogat a Collins Rock Klubba február 7-én, pénteken.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Generális Rock Band

Forrás: A zenekar fotója

A Generális Rock Band 2014 márciusában alakult azzal a céllal, hogy a ’70-es és a ’80-as évek magyar rockslágereit műsorán tartva tisztelegjen a legendás hazai előadók előtt. Dalaik elsősorban a negyven év fölötti generációnak jelentenek szép emlékeket, bár koncertjeiket azok a fiatalok is szívesen látogatják, akik rajonganak a korszak hazai zenekaraiért. Nem csak ezért, hanem azért is, mert igyekeznek az autentikus hangzásvilágot is megtartani.

– A zenekar baráti alapon szerveződött közel hat éve. Igyekszünk egyre jobbak lenni, bár ez nem egyszerű, kevés a szabadidőnk. Hárman komoly munka mellett zenélünk, az énekesünk, Szabó Gyula amellett, hogy a Madách Színház és a Magyar Lovas Színház művésze, jelenleg operaénekesnek tanul Kolozsvárott. A gitárosunk, Rák Béla nemzetközileg elismert gitárművész, aki Japánban szokott előadást tartani a Kodály-módszerről, de koncertezett már Moszkvában, New Yorkban is világhírű zenészek társaságában. A vokalistánk, Szabó Veronika a családja mellett szentel időt a közös zenélésnek. Tót Attila billentyűsünk pedig a legendás Prognózis alapítója, Vörös István zenekarában játszik, ő sajnos a hely adottságai miatt nem tart velünk pénteken. Így két gitáros felállással mutatkozunk be a miskolci közönségnek – mutatja be röviden a zenekart Széll Jenő, a Generális Rock Band gitárosa, aki a kezdetektől a zenekar tagja.

– Örömmel megyünk Miskolcra, bár jómagam nem vagyok idegen a környéken, a zenekarral azonban még nem jártunk ott. A zenekar erőssége, hogy Gyuszi hangi adottságai miatt olyan dalokat is el tudunk játszani, amit más amatőr zenekarok nem feltétlenül. Ragaszkodunk az eredetihez leginkább hasonlító hangzáshoz, amit a gitárvirtuózunk nagyszerű játéka is lehetővé tesz. Amit Béla nem tud a zenéről, az nincs – meséli nevetve. – Egyszóval mi nem egy sufni zenekar vagyunk. Igaz, eddig csak egyszer játszottunk két gitárral, billentyű nélkül, s mivel az általunk előadott dalok egy részében nagy hangsúly van a billentyűn, kihívás lesz áthangszerelni. Béla gitározásával viszont mindent lehet pótolni. Feltett szándékunk egyébként vidéken és Erdélyben koncertezni, egyrészt, mert az énekesünk erdélyi származású. Másrészt Budapesten kevésbé van erre a zenére felvevőpiac, a célközönségünk nem igazán jár már klubokba. Nyáron a Balatonnál viszont több százan táncoltak, énekeltek, szórakoztak felhőtlenül a bulinkon. Ezért úgy döntöttünk, inkább évente 8-10 fellépést szervezünk, nagyobb, de lelkesebb közönség előtt; kinőttük az üres klubokat. Remélem, a Collinst is megtöltjük péntek este! – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!