Teherán üzent Londonnak – a BT csupán "aggódik" a fogva tartott britek miatt

Titkos üzenetváltás és “komoly aggodalom” Itt tart egyelőre a nemzetközi közvéleményt napok óta foglalkoztató iráni-brit fogoly-ügy. Nagy-Britannia teheráni nagykövetsége hivatalos üzenetet kapott Irántól. Ezt a brit külügyi szóvivő jelentette be péntek hajnalban, az AFP francia hírügynökség érdeklődésére. Hozzátette ugyanakkor, hogy az effajta üzenetek mindig bizalmasak, ezért semmit sem árul el sem a témájáról, sem arról, hogy mikor kapták. Komolyan tanulmányozzák és válaszolni fognak rá, mondta a szóvivő.

A szóvivő néhány szóban reagált az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatára is, amelyet a testület négyórás vita után, csütörtök este, magyar idő szerint péntekre virradó éjjel fogadott el, az Iránban fogva tartott brit tengerészekkel kapcsolatban. A külügyi szóvivő kommentárja csak annyi volt, hogy London jelenleg ennél többet nem tudott elérni.

A BT határozata “komoly aggodalmát” fejezi ki amiatt, hogy az iráni hatóságok múlt péntek óta fogva tartanak 15 brit tengerészt és tengerészgyalogost – köztük egy nőt is -, azzal vádolva őket, hogy iráni felségvizekre hatoltak be. Nagy-Britannia álláspontja szerint a tengerészeket iraki felségvizekről hurcolták el.

A határozatba – elsősorban Oroszország és Kína ellenkezésére – nem került be sem az, hogy “elítélik” Iránt, sem pedig az, hogy követelik a brit állampolgárok “azonnali” elengedését. A szöveg csupán “mélységes aggodalomról” szól és a foglyok “elengedésére” szólítja fel Teheránt.








hirdet�s