“Te jó ég! Ez velem történt! Ez velem történik!”

Lajos András
Lajos András - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Az ember új és új oldala. Kellő komolyság. Bizonytalanság, amire a színésznek szüksége van. Portré Lajos András színművészről, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának új tagjáról.

Hős, az igaz szerelem érzése nélkül: kiölte belőle három év fogság. A szenvedés értelmére keres magyarázatot: és ennek sincs értelme – még az önpusztító rendszerek is magasabbra tekintenek, semhogy észrevegyék azokat, akik a változás árát megfizetni kénytelenek. Semmi sem igazolhatja a szenvedést, semmi sem kölcsönözhet értelmet neki – Lajos András a drámait és a komikusat is megmutatja Aemilianus helyzetében és sorsában. Se múlt, se jelen, se jövő – valóban távlatok nélküli állapot, jelentőségét veszti a számonkérés, a bosszúvágy, az embert sodorják az indulatai, és mégis, képtelen a leszámolásra.

Valami újat

Lajos András A nagy Romulus egyik fontos szerepében kezdte a miskolci évadát. Egykori római patríciust alakít, szinte élőhalottat – Aemilianus, Fredrich Dürrenmatt-nál az ellenpont szerepét is kapja: a felelősség új dimenzióit nyitja meg a komédia szövedékében.

A színész azt tartja: egyensúlyra kell törekedni a játékkal járó alakoskodás és a játszó őszintesége között.

– Az ember új és újabb oldalát igyekszik megmutatni, de megvan benne a szükséges komolyság, az önmagára csodálkozás: „te jó ég! Ez velem történt! Ez velem történik!”. Amit csinál, csak így lesz komolyan vehető a néző számára is.

Nem gondolkodik rajta, mit tanult saját magáról a színészet által, vagy a színészetről – a pálya: folyamat, szerepről szerepre. Az összegzés helyett azt tartja fontosnak: legyen képes mindig másmilyennek látszani a színpadon: ne az legyen, hogy minden szerepben Lajos Andrást lássák, hanem azokat a személyeket, karaktereket, életeket, amelyeknek a teljességét, bonyolultságát Lajos András mutatja meg nekik. „Ha nem tudok valami újat mutatni, magamból is a nézőknek, akkor abba kell hagyni. És én játszani szeretnék!”.

Minőség

A minőség elvárást otthonról hozta:

– A szüleim mindig is támogattak. Azt mondta az anyukám: édes fiam, mindegy mit választasz, de azt rendesen csináld.

A színészet választásának forrásvidéke, akár Karinthy Frigyesnél a magát kimagyarázó diák helyzete.

– A komáromi Selye János Gimnáziumba jártam. Ha nem készültem az órára, és felszólítottak, általában valamilyen cirkalmas körmondatban adtam okát a felkészületlenségemnek. Volt, akinél ez működött, és volt, aki simán beírta az elégtelent. Szarkasztikus dalokat költöttem, ezeket énekeltem az öltözőben, aztán, mert másoknak is tetszett, a diáknapokon, a szalagavatón. A legnagyobb örömömre, ezt élvezte a társaság – azzal bíztattak: „te úgyis színész leszel”. Valószínű, kellett nekem ez a siker, ez a doppingszer, hogy beváltsam a jóslatot.

Az egyetem előtt az Új Színház stúdiójában ismerkedett a szakmával, az egyetem után a Vígszínházban, és a független színházi világ egyik leghíresebb műhelyében, Bodó Viktor Szputnyik Hajózási Társaságában dolgozott. A Vígszínházban utóbb annyiszor lépett a színpadra, mint egykori egyetemi osztályfőnöke, Hegedűs D. Géza. Náluk többször csak Fesztbaum Béla szerepelt abban az évadban.

A fejlődés igénye

A váltás indoka a fejlődés igénye. Amikor a Víg után a Szputnyikot választotta, a teljesen más jelegű munka, a színészetről való eltérő gondolkodás vonzotta. Miskolc a nagyobb szerepek lehetőségével és újszerűségével vált érdekessé.

– Új korszak kezdődik az életemben, új, sosem próbált feladatokkal. Tizenegy éve vagyok a pályán, de még soha nem játszottam például operettet. Itt májusban, az Egy csók és más semmi próbáival kezdtem, és más zenés szerepeim is lesznek.

Az ideális színház keresése is része a fejlődés útjának. Erről azt tartja, következetesség kell hozzá a színházi vezetők részéről, hogy figyelemmel legyenek rá: mik azok a szerepek, amelyeket egy-egy színészüknek az adott életkorában el kellene játszania. Bizakodó: a miskolci színház talán ilyen.

– Nincsenek vágyaim, így nem is nyomaszt, hogy megkapok-e valamilyen szerepet. A szerep választása a rendező dolga. Nekem az az izgalmas, hogy megbízik bennem: képes vagyok eljátszani, amit nekem szánt. A próbák alatt végig az ő hitére támaszkodom. A színész addig működik jól, amíg bizonytalan saját magában. Igyekszik persze csinálni, hogy jó legyen, és az egészséges kételyeit a jó képességű rendező el tudja oszlatni.

– Bujdos Attila – 


A beszélgetésből kiragadott mondatok

Az egyetem előtt egy évig az Új Színház stúdiójában dolgoztam. A Cseresznyéskert egyik jelenetében a partnernőmmel, hármas takarásból kellett bekeringőznöm a színpadra. Az utunkban volt egy reflektor, amit én arrébb tettem, mert így kényelmesebb volt megoldani a feladatot. Amikor ezt meglátta egy világosító, azt mondta, „ha még egyszer megcsinálod, eltöröm a kezedet!”. Ott és akkor, 18 évesen azt tanultam meg ebből, hogy a színházban mindenkinek megvan a saját dolga, amiért felelős. És ha mindenki a saját dolgát teszi, akkor működik jól a színház.

Ahol Lajos Andrást láthatjuk

Előadások, amelyekben Lajos Andrást Miskolcon láthatja a közönség:

  • A nagy Romulus,
  • Egy csók és más semmi,
  • Zorba, a görög,
  • Zűrzavaros éjszaka

Előadások, amelyekben Lajos Andrást láthatta a közönség:

Vígszínház:

  • A revizor,
  • Julius Caesar,
  • Koldusopera,
  • Tévedések vígjátéka,
  • A Mester és Margarita

Szputnyik Hajózási Társaság:

  • Amerika,
  • Antigoné,
  • Rosencrantz és Guildenstern halott

 








hirdetés