Taxit a pedagógusoknak!

Illusztráció
Illusztráció
Nagy kár, hogy a pedagógusok nem taxiznak. No nem azért, mert ez jövedelemkiegészítés lenne, hanem mert így nincs taxijuk, amivel eltorlaszolhatják az utakat.

Mert az egészen más ugye, amikor pár ezer értelmiségi udvariasan levelez, kér, javasol, véleményt mond, azzal szemben, amikor egyszerűen lezárnak félig-meddig egy közlekedési csomópontot, bénítgatják a város életét. Nem beszélve arról, hogy a múlt árnyai is ott sejlenek – minden magyar politikus idegrendszerében ott van a lenyomata a hajdani taxissztrájknak, a barikádokkal felszabdalt ország élménye.

És óriási különbségnek látszik az, ha valakinek van taxija. Egészen másképp tárgyalnak vele. Amikor a miskolci Herman gimnázium elküldte levelét, és jó sokan csatlakoztak hozzá, az első kormányzati reakciók meglehetősen agresszívre vagy semmilyenre sikeredtek. Simán odanyomták, hogy nem lehet megválogatni és bírálni a munkaadót, illetve hogy a gyerekek romló eredményeiért a tanárok /is/ felelnek, és egyébként is, ott a fizetésemelés, ne morogjanak.

Az illetékes államtitkárnak eleinte semmilyen mondandója nem akadt, majd nagy nehezen kínosan hosszú idő múltán annyit nyilatkozott, hogy hát vannak méltánylandó észrevételek is a levelekben. Mindezt aközben, hogy régóta tudható: maga a kormány sem elégedett a KLIK működésével, folyik az agyalás, hogy lehetne jobb életre lehelni a halott intézményi ötletet.

Ezzel szemben a taxisokkal egészen másként történt. Empatikus és korrekt nyilatkozatok röppentek fel elsőre, a kormány pár napig alatt foglalkozott is az üggyel, még maga a miniszterelnökig is kitért a problémára, és megoldásokat vázolt fel. Őszintén: a pedagógusok panaszainak nyomán születő megnyilatkozásokból valahogy nem éreztem ezt a nyitottságot, elfogadást, megértést.

Jó, persze taxis ügyben sokkal egyszerűbb tenni valamit. Néhány rendelettel, adó- és feltételmódosítással jelentősen enyhíthető a feszültség – és a roppant kellemetlen úttorlasz is eltűnik. Még pénzbe se nagyon kerül, sőt, az Uber megadóztatása még pénzt is hoz. De az oktatásügy sajnos bonyolultabb. Itt nem elég ötletelni egy szép téli estén, bejelenteni, és bevezetni valamit – kicsit karikírozva nagyjából hasonlóan történt eddig, itt is az eredménye. Itt nem lehet műteni, itt kezelni kell. Hosszasan, türelmesen, nagy nagy odafigyeléssel.

Mert az a fő baj ezzel a fránya oktatásüggyel, hogy alapvetően emberekre, elmékre, agyakra épül. Eredmény, előrelépés csak attól lesz benne, ha az emberek – tanárok és diákok, és ne hagyjuk ki a szülők – részeseként valaminek hozzáteszik mindazt, amire képesek, amire telik szellemi teljesítőképességükből. Értik, támogatják és elfogadják, amit csinálnak.

Sok mindent el lehet rendelni, és sok mindent végre is fognak hajtani egy fegyelmezett állami szervezetben, mint az oktatásügy, hiszen minden tanár tudja, honnan kapja a fizetését. De ezen az alapon a benne dolgozók nélkül soha nem fog összeállni egy jól működő, mindannyiunkat és a jövőnket szolgáló oktatási rendszer…

Kiss László