Sport

2013.03.24. 18:37

Újabb vereség, újabb szégyen

Nyíregyháza - Lucsánszky Tamás újpesti vereséggel debütált a Spartacus kispadján.

Nyíregyháza - Lucsánszky Tamás újpesti vereséggel debütált a Spartacus kispadján.Az előjelek rosszak voltak. Bodnár László még hét közben, Csorba Szabolcs a hét végére belázasotott, Nikon Jevtics a pénteki edzést már kihagyta vállfájás miatt. Így aztán a szintén megbetegedett Lucsánszky Tamás már első meccsén kényszerből változtatott a tervezett csapatán. Ezzel együtt szombaton a Szusza-stadionban a kezdés előtt még a Szparinak állt a zászló.

Csak helyzetecskék

Az új szerelésben játszó piros-kékek rutinos, élvonalat megjárt játékosokat vonultathattak fel, míg a liláknál a fiatalok kaptak lehetőséget. A nyíregyháziak számár nagyon fontos volt a meccse, hiszen legutóbb a kövesdiektől kaptak egy hármast, a házigazdáknak igazából nem oszt és nem szoroz az, hogy hányadik helyen zárnak, hiszen ők nem lehetnek ott jövőre az egy csoportos másodosztályban.

Az első félidő játékban még úgy, ahogy a vendégeké volt, hiszen Minczérék többet birtokolták a labdát, ám a támadójátékból hiányzott az igazi átütőerő. Volt néhány helyzet, ám gólt a lilák szereztek.

Az öltőzőben maradtak...

Szünet után hamar jött az újabb pofon, ami teljesen megfogta a nyírségieket. A játékrész feléig gyengén és hitehagyottan játszottak, kaptak is rendesen a B-középtől. nem látszott, hogy a vendégek számár sokkal fontosabb ez a meccs, hiányzott az agresszivitás, a minden áron győzni akarás. Az utolsó húsz percben hiába volt pár nagy helyzet, ezek rendre kimaradtak, így újabb szégyenteljes vereség lett a vége. Azon pedig már bosszankodni is kár, hogy a csabaiak újfent kikaptak, így három forduló alatt öt pontot veszítettek. Még így is eggyel kevesebbet mint a Spartacus, így már az ötbe kerülést kell megcélozni és teljesíteni.

A szombaton látottak alapján bizony ez is nagy kihívást jelenthet...

KM-ML

Szurkolói ankét

A Spartacus-1928 Egyesület újabb szurkolói ankétot tart március 27-én, szerdán, 17 óra 30 perctől a hivatalos klubhelyiségében, az S-1928 Pubban, a Búza téri piac parkolója mellett, az Új utca 37. szám alatt. A rendezvényre ezúttal a Nyíregyháza-Spartacus újonnan kinevezett vezetőedzője, Lucsánszky Tamás látogat el. Aki szeretne megismerkedni a szakemberrel, érdekli, hogy milyenek az első tapasztalatai Nyíregyházán, valamint az, hogy hogyan látja a tavaszi szezon hátralévő részét, azt a Spartacus-1928 Egyesület szívesen várja egy kötetlen, oldott hangulatú beszélgetésre.


A 19. forduló további eredményei: Vasas–Mezőkövesd 2–3 (1–2), Békéscsaba–Szolnok 2–3 (2–1), Vasas–Mezőkövesd 2–3 (1–2), Orosháza–Vác 1–0 (0–0), Kazincbarcika–Ferencváros II. 4–2 (2–0), Szeged–Cegléd 0–0, DVSC-DEAC-Honvéd II. 5–1 (2–0). A Balmazújváros-Putnok meccset szerdán rendezik.

A csoport állása

1. Békéscsaba 18 9 7 2 38–23 34

2. Vasas 18 10 3 5 28–21 33

3. Mezőkövesd 18 10 2 6 29–22 32

4. Orosháza 18 9 2 7 31–31 29

5. Balmazújváros 17 7 4 6 27–23 25

6. Nyíregyháza Spartacus 18 7 4 7 21–24 25

7. Honvéd II 18 7 3 8 28–33 24

8. Kazincbarcikai 17 7 2 8 25–26 23

9. Cegléd * 18 6 7 5 32–28 23

10. Újpest II. 18 7 1 10 25–31 22

11. Vác 16 6 4 6 22–21 22

12. Ferencváros II 18 6 3 9 28–33 21

13. Szolnok 18 5 5 8 20–25 20

14. DVSC-DEAC 18 5 4 9 27–29 19

15. Putnok 17 5 4 8 26–33 19

16. Szeged 17 4 7 6 24–28 19

* A Ceglédtől két pontot levontak.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!