Távhőügy: Meddig marad igazságtalan a kormányrendelet?

Akt.:
Távhőügy: Meddig marad igazságtalan a kormányrendelet?
Távhőügy: Meddig marad igazságtalan a kormányrendelet?
Miskolc – Távhőügy: módosítani kellene a kormányrendeletet. Kérdés, ki vállalja fel az ügyet.

Egyetlen miskolci országgyűlési képviselőtől kaptunk választ levelünkre – dr. Zsiga Marcell azt írta, türelmet kér, tájékozódik az ügyben. Dr. Nagy Kálmán és Sebestyén László még nem reagált kérdésünkre, hogy felvállalnák-e a tavaly alkotott távhős kormányrendelet módosításának ügyét.

A témával többször foglalkozott portálunk: a költségelosztóval felszerelt panellakások tulajdonosai közül sokan rosszul járnak: az alsóbb szinteken, vagy szélső lakásokban élők. Míg a fenti lakások tulajdonosai visszakapnak az év során befizetett átalányból az elszámolás során, addig a lentiek kifizetik az ő számláikat is.

Hibák a rendeletben

Azt a hatóságok is elismerik, hogy a sokszor több százezres számlák igazságtalanok, hiszen a megalkotott kormányrendelet nem veszi figyelembe a kürtőhatást, és azt, hogy a melegvizet fentről indítják. Másik hibája, hogy az abban megfogalmazott korrekciós tényezők alkalmazását csak lehetővé teszi, nem kötelező érvényű.

A kormányrendelet megváltoztatásának szükségességét megfogalmazták már a miskolci lakásszövetkezetek vezetői (ők tervezik is, hogy elküldik levelüket a minisztériumba), sőt, információink szerint a Mihő Kft. egyik vezetőjétől is elhangzott a mondat a minap.

Dr. Török Lajos, az egyik károsult (ő több mint 400 ezer forintos elszámoló számlát kapott) írta portálunknak, a napokban részt vett egy megbeszélésen, ahol jelen volt a távhőszolgáltató cég egyik vezetője is. A szakember is kijelentette, szükség lenne a rendelet megváltoztatására, ehhez a jogalkotók figyelmének sürgős felhívására lenne szükség. Hozzáfűzte azt is, hogy azokban a társasházakban, ahol a légköbméteres elszámolást választották, nem alakult ki vita, ugyanakkor több lépcsőházban is el tudtak érni 40 százalékos hőmegtakarítást, így minden lakó élvezni tudja a fűtéskorszerűsítés nyújtotta előnyöket.

Szerettük volna a Mihő Kft. igazgatóját megkérni, erősítse meg vagy cáfolja kollégája szavait, de lapzártánkig nem sikerült elérnünk. A fejleményekre visszatérünk.

ÉM-HM








hirdet�s