Tavaly 15 millió forint volt a pályázati keret Tiszaújvárosban

Akt.:
Tiszaújváros, Tiszaszederkény – Február 5-ig pályázhatnak pénzügyi támogatásra a tiszaújvárosi egyesületek, civil szervezetek.

Az önkormányzat tavaly 15 millió forintot osztott szét a nyertes pályázók között. Az idei keretösszegről a pályázati kérelmek, igények beérkezése után döntenek a városatyák.

Szüreti mulatság Tiszaszederkényben, karate-edzőtábor Tiszaújvárosban, sulisárkányok a dísztavon. Mindegyik programot helyi civil szervezetek, egyesületek rendezték az önkormányzat pénzügyi támogatásával – írja a www.tiszaujvaros.hu

Idén is hattal pályáznak

A TIFIT SC tavaly 6 pályázatot adott be tervezett rendezvényeihez. Ötleteik megvalósításához pénzt is kaptak, hiszen valamennyi programjuk része volt a város sport- és kulturális életének. Mint megtudtuk, idén is hat pályázatot adnak be.

„A városi rendezvényeinket e nélkül nem tudnánk megtartani, ez nekünk óriási segítség” – nyilatkozta Nánásiné Tóth Ibolya, a TIFIT SC menedzsere. – Már az idei esztendőre is megvannak az ötletek, a versenyeknek a rendezési ideje is, épp a dátumokat és a helyszíneket egyeztetjük. A Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség nagyon szeretné, ha itt lenne az őszi verseny, jó lenne, ha a gyerekek magyar bajnokságát itt rendeznénk meg, és ha Tiszaújváros adhatna otthont a junior és master testépítők válogatójának a világbajnokságra – sorolja a 2016-os terveket.

Eszközre, programra

Tavaly 42 szervezet 72 pályázatát támogatták 15 millió forinttal. Ebből utazott kamarakórus-fesztiválra az Énekszó Baráti Kör, és ennek segítségével valósították meg programjaikat az óvodák és az iskolák is.

Az Éltes Mátyás iskolába járó gyermekeket támogató Napraforgó Alapítvány sem hagyja ki a lehetőséget. Ők egészségmegőrzési programjuhoz pályáztak pénzre tavaly és most is. „Mi a lehetősséggel élve sportrendezvényekre és eszközbeszerzésekre igénylünk támogatást, szerencsére minden évben sikerrel – nyilatkozta lapunknak Kántor Zsolt, a Napraforgó Alapítvány kuratóriumi elnöke.

ÉM-TU








hirdetés