TASZSZ: szándékosan rongálhatták meg a Szojuz MSZ-09 űrhajót

Moszkva – Szándékosan okozhatták a légszivárgást a Szojuz MSZ-09 űrhajóban, az Energia űrkutatási vállalat belső vizsgálóbizottsága szerint, amely a rosszhiszeműség lehetőségét is mérlegeli – közölte csütörtökön a TASZSZ orosz állami hírügynökség jól értesült forrásokra hivatkozva.

“A bizottság az esetet azonosítatlan személyek szándékos cselekedetének minősíti” – jelentette ki a TASZSZ-nak egy névtelenül nyilatkozó, az űriparban illetékesnek mondott informátor.

A forrás szerint a gyártási eljárás nem irányoz elő semmilyen kétmilliméteres átmérőjű fúrást az űrhajó törzsében, és ha valaki fúrógépet használt rajta, szándékosan tette. A Szojuzokat egyedileg, kézzel, fúró használata nélkül szerelik össze, minden nyílást présformák sajtolásával állítanak elő.

“A (vizsgálat) verzióinak egyike az, hogy minden (a Szojuz megfúrása) az űrhajó végső összeszerelése után történt, és ha így van, akkor szándékosságról van szó” – idézett a TASZSZ egy másik, ugyancsak csütörtökön kiadott anyagában egy névtelenül nyilatkozó személyt, akiről nem derült ki, hogy azonos-e az előző megszólalóval.

“Két próbamozdulat a fúróval – és ott a lyuk. A kérdés az, kinek volt szüksége arra, hogy egy fúróval bemásszon (az űrhajóba), leszakítsa a burkolat egy részét, fúrni próbáljon egy nehezen hozzáférhető helyen, leragassza a helyet és újból elfedje azt? A rossz szándékúság verziója ebben az esetben magától kínálkozik” – mondta az informátor.

Egy ugyancsak névtelen nyilatkozó a TASZSZ-nak elmondta, hogy a gyártási dokumentációban nem találtak olyan munkálatokra való utalást, amelyek során a nyílás keletkezhetett volna. Ez vagy arra utal, hogy vagy a munkálatok felügyelőjének tudtával nem vezettek be valamilyen műveletet a naplóba, vagy valaki behatolhatott az űrhajó belsejébe.

A TASZSZ úgy értesült, hogy a Szojuz MSZ-09-es vagy a végső összeszerelő üzemben, vagy pedig az ellenőrző és tesztelő állomáson sérülhetett meg, még azelőtt, hogy a járművet átszállították volna Bajkonurba. Mindkét szigorúan ellenőrzött létesítmény a Moszkvához közeli Koroljovban található.

A TASZSZ által közölt információkat hivatalosan nem erősítették meg. Az Energia mellett a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat is vizsgálja az űrhajóban keletkezett rendkívül helyzet lehetséges okait, egyebek között azt, hogy a Szojuz sérülése nem már a Nemzetközi Űrállomással való összekapcsolódása után történt-e.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezérigazgatója hétfőn közölte, hogy az addigi feltételezésekkel szemben nem mikrometeorit, hanem fúrófejjel okozott belső sérülés miatt keletkezett a hajszálrepedés, majd lépett fel levegőszivárgás múlt szerda éjjel a Szojuz MSZ-09 űrhajón. A részletek ismertetésekor Rogozin nem zárta ki a szándékos károkozást sem.

A mintegy 2 milliméteres hajszálrepedést az űrhajósoknak péntekre sikerült behegeszteniük, helyreállítaniuk a légnyomás normális szintjét a Nemzetközi Űrállomáson, amelyhet az űrhajót csatlakoztatták.

-MTI-