Tasnádi-ügy: az NNI a móri, már megbukott módszereket alkalmazta

Labancz Ferencet, az egykori rendőrnyomozót és Tasnádi Pétert hallgatta meg a Fővárosi Bíróság szerdán, Tasnádi januárban újrakezdett büntetőperén. Tasnádi ügyét azért tárgyalják újra, mert a korábbi bíró a Fővárosi Ítélőtáblához került, a büntetőeljárási törvény szabályai szerint ebben az esetben a pert elölről kellett kezdeni.

A több vádiratból összeállított vád szerint Tasnádi, aki a 2000-es évek elején több évet töltött rács mögött, a börtönben megismert vádlott-társaival bűnszervezetet hozott létre. E bűnszervezet tagjai az ügyészség szerint Tasnádi utasítására meg akarták ölni feleségét és az asszony élettársát, Tasnádi, felesége válóperes ügyvédjének kezeit eltörte, de azzal is vádolják, hogy anyósa arcát 2003-ban sósavval öntette le egyik emberével.

Labancz Ferencet, az egykori rendőrnyomozót azzal vádolják, hogy Tasnáditól pénzt kapott azért, hogy megszervezze Tasnádi feleségének megölését, Labancz a pénzzel azonban eltűnt, a gyilkosságot nem hajtották végre. Labancz tagadja, hogy valaha is pénzt kapott volna a vállalkozótól, Tasnádi ugyanakkor állítja, hogy a pénz átadására sor került, de nem a gyilkosság megszervezésére adta, csupán egyszerű kölcsönről volt szó, hogy a volt rendőr több milliót érő arany ékszereit a zálogházból kiválthassa, illetve családja nehéz anyagi helyzetén segítsen. A 750 ezer forintos kölcsönt egy év alatt kellett volna visszafizetni, 750 ezer forint kamattal együtt. A két férfi szembesítették ebben a kérdésben, de korábbi állításukhoz ragaszkodtak, a szembesítés tehát eredménytelenül zárult.

Tasnádi szerdai vallomásában elmondta: megbánta, hogy Labacz terepjárójának felgyújtását nem akadályozta meg, ezért többször is elnézést kért vádlott-társától. Mint ismert, a Tasnádival egykor üzleti kapcsolatban álló Labancz autóját 2004. június 8-án éjszaka egy budapesti parkolóban felgyújtották. A bűncselekményt a gyanú szerint Tasnádi bizalmasa, A. Gábor hajtotta végre személyes okokból. A. Gábor a nyomozás közben vádalkut kötött a rendőrséggel, és azóta szabadlábon védekezhet.

Mind Tasnádi, mind Labacz Ferenc azt állítja, hogy koholt vádak alapján kerültek a bíróság elé. Az ügy hátterében egy korábban rendőrként dolgozó, de a testülettől kétes ügyei miatt eltávolított titkárnőt sejtenek, aki haragban állt Tasnádi egyik bizalmasával, Labancz autójának felgyújtójával. Abban is egybehagzóan vélekedtek, hogy A. Gábor vallomásai is hozzájárultak a valóságtól elrugaszkodott vádak elkészítéséhez.

Az ügy érdekessége, hogy Zsombok György, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgató-helyettesének neve is elhangzott a vallomások közben. Mindkét vádlott azt állítja, hogy az NNI igazgatóhelyettese és munkatársai a Tasnádi-ügyben is hasonló módszereket alkalmaztak, mint a néhány hete megbukott móri nyomozásban is, nevezetesen, hogy a rendőrség által valósnak vélt eseményeket igyekeznek alátámasztani, nem a tényekre koncentrálnak.

A szerdai tárgyalás közben ügyészi és ügyvédi kérdés is elhangzott arra vonatkozóan, hogy hogyan kerülhetnek ki Tasnádi Péter és más börtönben lévő gyanúsítottak és vádlottak levelei. Tasnádi erre úgy válaszolt, hogy vannak ügyvédek, akik vállalják, hogy leveleket hozzanak-vigyenek, tiltott kapcsolatot tartva fenn a külvilággal.

A következő tárgyalási nap március 9-én lesz, akkor a többször emlegetett, és szerdán meg nem jelent A. Gábort hallgatják meg.








hirdet�s