Társaikra emlékeztek a motorosok

Társaikra emlékeztek a motorosok

A balesetben elhunyt motorosok emlékére, valamint a közlekedési szabályok betartásának
fontosságára való figyelmeztetésül vonultak végig Debrecenen a motorosok csütörtökön.

A balesetben elhunyt motorosok emlékére, valamint a közlekedési szabályok betartásának, s minden közlekedő egymás iránt való kölcsönös tiszteletének fontosságára való figyelmeztetésül I. Debreceni Emlékgurulás elnevezéssel rendeztek motoros felvonulást és gyertyagyújtást október 27-én, csütörtökön – 18 és 20 óra között a városban. A balesetek megelőzése minden közlekedő közös érdeke.

Hatvanhét motorost ért közlekedési baleset – melyek közül harminckettőt ők okoztak – Hajdú-Bihar megye útjain ebben az esztendőben. Négy motoros hunyt el a balesetet szenvedettek közül.

Járőrök kellenének

Amint azt Bezzegné Tóth Éva alezredestől, a Debrecen Városi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának alosztályvezetőjétől megtudtuk, a balesetek oka jellemzően ugyanaz, legyen szó akár autósokról, akár motorosokról: a gyorshajtás, az elsőbbségi jog meg nem adása.

Az alezredes asszony elmondta: míg a megyei kapitányságnak van, addig a debreceninek sajnos nincs forgalomellenőrző alosztálya. Erre pedig nagy szükség lenne a balesetek megelőzése érdekében. A baleseti gócpontokat ugyanis ismerik, de szükség esetén nem tudnak beavatkozni. A debreceni kapitányság területén is szükség lenne saját forgalomellenőrző járőrökre, akik speciális közlekedési szakismeretekkel, s munkájuk elvégzéséhez megfelelő járművekkel – autókkal, motorkerékpárokkal – rendelkeznek.








hirdet�s