Tarantino és Elza világa nem a világ vége

Szirbik Bernadett a Kivilágos kivirradtig című előadásban
Szirbik Bernadett a Kivilágos kivirradtig című előadásban
Miskolc – Szirbik Bernadett: „Zajlott az élet minden szempontból”.

Újabb bemutatója volt a Miskolci Nemzeti Színháznak és Szirbik Bernadettnek, aki az Elza vagy a világ vége című produkcióban állt színpadra Miskolczié Görömbölyi Mária – Elza anyja – szerepében.

– Nem is tudom… Vegyes volt, de nem készítettem szám­adást, hogy most mi volt, vagy éppen nem volt – felelte a tavalyi esztendőt firtató felvetésünkre Szirbik Bernadett, a Miskolci Nemzeti Színház művésze. – Zajlott az élet minden szempontból. Szóval nem gondolkodtam rajta, jó volt, jó dolgok történtek.

Szakmailag? Berni elmondta, hogy nagyon örült az előző évad vége felé bemutatott Édes kettes hármasbannak.

Hatalmas élmény volt

– Nagyon jó munka volt – jelentette ki. – Szakmailag is nagy kihívás volt ez a kétszemélyes darab, aztán újult erővel vártam az évadkezdést. Pénteken pedig már a negyedik bemutatóm lesz. Volt a Kivilágos kivirradtig előbemutatóm, majd bemutatóm, ami szakmailag és a közönség szempontjából is kitűnően sikerült produkció, amit nagyon szeretünk játszani. Ezt előzte meg Az ember tragédiája, amiben nagyon jó volt Keszég László rendezővel dolgozni, az ő személyisége nagyon sokat adott hozzá az egészhez. Aztán dolgozhattam Lukáts Andorral A kutya különös esetében… Vele nagyon szerettem volna már együtt alkotni, eljött, hatalmas élmény volt. Az érzékenységére, a tudására lehet építeni, támaszkodni és nagyon kedveltem az ő próbafolyamatát. Most pedig az Elzát próbáljuk, ami játékszíni előadás.

A színművész minderről elmondta, hogy az Elzát létrehozó fiataloknak ez az első kőszínházi előadásuk és bemutatójuk.

Fiatalos. Lendületes.

– Szerintem nagyon jó az anyag. Minden irodalomban jártas ismerősömnél preferálom, hogy jöjjön el megnézni – fogalmazott Szirbik Bernadett. – Én szeretem, de hogy majd mi áll ebből össze, mi is sül ki belőle, majd kiderül.

De mégis, miben lesz más? – faggattuk tovább a művészt.

– Az a fajta lendület, az a fajta fiatalosság, az a fajta merészség, ami ehhez a korosztályhoz hozzátartozik, nos az ebben a darabban abszolút benne van – jelentette ki.

– Az Elza nem Szirbik Berniről szól persze – vélte a művésznő, aki szerint jól „sülhet el” minden, ha megtalálják azt a közönséget és közeget, akik vevők erre a Tarantino világát idéző darabra. – Szerintem a középiskolások szeretni fogják, de a rugalmas felnőttek is – mondta. – Nem egy klasszikus darab lesz, az eredeti műhöz a címén kívül nem sok köze lesz – fogalmazott. – Nagyon nagy munka, ám még keressük a helyünket benne. De persze örök elégedetlen a színész.

Juhász-Léhi István


Kiragadott mondatok

A kivilágos kivirradtig titka

„A titka? Ott van mögötte Rusznyák Gábor. Szinte oldalanként hozta a darabot és pontosan tudott mindent. Továbbá Kovács Márton zenéje. A darab attól működik, hogy „ráhangolódtunk egymásra”.








hirdet�s