Taposómalom: leállni tilos

Akt.:
Taposómalom: leállni tilos
A 7–12. helyért zajló rájátszás 4. fordulójában szombaton 17 órától Komlón játszik a Mezőkövesdi KC.

Klubtörténelmi tettet hajtott végre hét közben a Mezőkövesdi KC férfi kézilabdacsapata, amely kedden, Gyöngyösön kivívta a jogot arra, hogy a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepeljen április végén. A csütörtöki sorsoláson aztán az is kiderült, hogy ki lesz a riválisuk az elődöntőben (Pécsen?): a Bajnokok Ligája- és SEHA Liga-szereplő MKB-MVM Veszprém…

– Ezt így szerettük volna, hiszen más lehetőségünk az idén nem maradt arra, hogy találkozzunk a veszprémiekkel – mondta lapunknak Skaliczki László, a dél-borsodiak edzője. – A Szeged ugyanis ott volt a bajnokságban, és bár mindkét mérkőzést elveszítettük velük szemben az alapszakaszban, a második meccs szoros volt. Szóval azt gondolom, mindenképpen komoly élmény lesz mindenki számára a bakonyiak elleni összecsapás, még azzal együtt is, hogy az erőviszonyok egyértelműek.

A kövesdiek szakmai munkájának felelőse hozzátette: sok tényező alakult jól számukra, és ezek együttesen hozták el a kupafinálét az MKC számára.

– Ez az eredmény egyfajta visszaigazolás, visszacsatolás, hogy a városban sokat tesznek a kézilabdáért – jelentette ki Skaliczki László, aki szakvezetőként majd hetedik négyes döntőjére készülődhet. – Örülök, hogy eljutottunk eddig, jó visszagondolni az Orosháza elleni idegenbeli sikerre, a fürediek hazai legyőzésére, és a legutóbbi gyöngyösi döntetlenre is. Az elsődleges érdem természetesen a játékosoké, akik mindig emlékezni fognak pályafutásuk ezen részére, szeletére.

Tovább építeni

A továbbjutás (bejutás) után kicsit szusszanhattak Ilicék, akik szombaton kora este már alsóházi bajnokit vívnak Baranyában, a Sport36-Komló otthonában.

– Megfogalmaztuk a célt az évadból még hátralévő két hónapra, amely nem más, mint hogy építsük tovább a csapatjátékot, nyújtsunk minél jobb teljesítményt – osztotta meg mindezt lapunkkal Skaliczki László. – Sokszor hektikusak vagyunk mérkőzéseken belül, hol erősebb szakaszaink vannak, hol gyengébbek, hol kiváló dolgokat csinálunk, hol pedig könnyű gólokat adunk az ellenfélnek, technikai hibákat vétünk. Ez utóbbiakat kell csökkentenünk, mert egy-egy ilyen rontás az alsóházi küzdelemben rengeteget számít. Védekezésben megvannak az elképzeléseink, de szeretném, ha a nyitottabb variációkat is tovább tudnánk csiszolni. Az egy héttel ezelőtti, győztes hazai találkozó után azt nyilatkoztam, hogy két ponttal közelebb kerültünk a bennmaradáshoz. Ez így is van, persze jó lenne, ha meg tudnánk tartani a jelenlegi nyolcadik pozíciót. A Gyöngyös már kissé ellépett a hetediken, míg mögöttünk nagy a tülekedés, megy a harc, nyílt a kiesés kérdése, amelyben ott van a Komló is. A bajnokság most egy taposómalom, nem lehet leállni, mindenkinek a munkája kell ahhoz, hogy pozitívan fejezzük be ezt a csatát.

ÉM-MI

Mindössze egy kérdőjel

A kövesdieknél majd’ mindenkire számíthat Skaliczki László a komlói összecsapáson. Az egyetlen kivétel Rudolf Cuzic, az ő játéka térdproblémák miatt kérdéses ma este.








hirdet�s