Tapolcáról döntöttek

Tapolcáról döntöttek
Miskolc – Városrész vagy falu legyen? Erről döntöttek helyi népszavazáson vasárnap a tapolcaiak.  Sajtótájékoztató a polgármesteri hivatalban a tapolcai népszavazás után 2008.12.07.

Miskolctapolca vagy Tapolcafürdő? Ez volt a nagy kérdés vasárnap Tapolcán, ahol a városrész lakói a helyi általános iskola két szavazókörében dönthettek: leválnak Miskolcról vagy sem.

Kemény Zsolt családjával érkezett délelőtt 9 óra körül: feleségével, kislányával és a nagymamával.
–Nemmel szavaztam –árulta el lapunknak. – Csak akkor lesz jövője Tapolcának, ha marad Miskolc része –indokolt. –Nem mondom, hogy most elégedett vagyok az itteni fejlesztésekkel, de a város más részén sem jobb a helyzet. Fontosnak tartottam, hogy leadjam a szavazatomat, hiszen a jövőnkről és a gyermekem jövőjéről van szó. Mi miskolciak vagyunk! – teszi hozzá nyomatékkal.

Agymosás

Bernáth Klárával az iskola folyosóján találkoztunk, már ő is leadta szavazatát. Szerinte Tapolcán az elmúlt hetekben agymosást végeztek a leválás ellenzői.
– Már 25 éve lakom itt, és szemtanúja vagyok a városrész pusztulásának. Tönkremennek a házak, az állandó áramingadozás miatt elromlanak a háztartási gépeink – háborgott. – Hozzám minden nyáron lengyel vendégek jönnek, és ők is döbbenetesnek tartják, hogy ezt a gyöngyszemet hagyták így lepusztulni! Pedig Tapolca fejlesztése a városnak is jó lenne. Amikor négy éve szavaztunk, szintén a leválásról, Káli Sándor polgármester mindenfélét ígért. De semmi nem történt. Most meg azzal riogatnak, hogy Tapolca falu lesz? Egy nagy fityfenét! Fürdőváros leszünk!

Akkor…
2005. január 16-án már rendeztek helyi népszavazást Tapolca leválási szándékáról, ugyanazzal a kérdéssel, mint amit most tettek fel, a december 7-i népszavazásra: „Egyetért-e ön azzal, hogy Miskolctapolca új (önálló) községgé alakuljon?”

Adatok a 2005-ös népszavazásról:
Választásra jogosultak száma: 2329
Megjelentek: 1327-en
Érvényes szavazat: 1322
Igen: 548
Nem: 774
A voksolás költsége: kevesebb, mint 400 ezer forint
A szavazás érvényes és eredményes volt: a maradni akarók nyertek

Jobb lehetőségek

Közben egyre többen érkeztek az iskolába, hogy leadják szavazatukat. Birke Miklós maradáspárti.
– Elítélem a Leválást Előkészítő Bizottság elnökét. Mert sokkal nagyobb lehetőségünk van a fejlődésre, ha Miskolc városrésze maradunk – magyarázta. – Itt nagyon sok embernek rosszak az információi. Nem tudják, hogy egy községnek sokkal rosszabbak a pályázati lehetőségei, mint egy városnak. Ha maradunk, 5–10 év múlva újra kedvelt idegenforgalmi hely lehet Tapolca, a központja pedig 1–2 éven belül megújulhat. Azonban ha leválunk, akkor erre semmi esélyünk nincs.

… és most

Adatok a 2008. december 7-i népszavazásról:

A szavazás körülbelüli költsége: 500 ezer forint
Választásra jogosultak száma: 2467
Megjelentek: 1432-en
Érvényes szavazat: 1426
Igen ( Tapolca leválás melletti): 835
Nem (ellenzők): 591

 

Kapcsolódó cikkek:

Az önálló Tapolcára szavaztak
Önálló településként képzelik el a jövőt a Miskolctapolcán élő emberek. Ez lett az eredménye a vasárnap rendezett helyi népszavazásnak. Bővebben…


Káli Sándor közleménye
Miskolc város polgármestere nem jelent meg a tapolcai népszavazás utáni sajtótájékoztatón, hanem közleményt adott ki. Bővebben…


A Fidesz és a KDNP közleménye
A Fidesz és a KDNP miskolci elnökségének közleménye a Miskolctapolca leválásáról szóló népszavazás eredményével kapcsolatban. Bővebben…