Vodafone Kupa: Megszorongatták az olimpiai bajnokot

Akt.:
Ritka pillanat a meccsről: kézzel és lábbal is vízilabdáztak
Ritka pillanat a meccsről: kézzel és lábbal is vízilabdáztak - © Fotó: Kozma István
Miskolc – A magyar csapat nyolc góljából ketten (Bujka és Keszthelyi) hetet szereztek.

A Miskolctapolcán rendezett Vodafone Kupa nemzetközi női vízilabdatorna utolsó meccsét pénteken a magyar válogatott játszotta az Amerikai Egyesült Államok ellen. A két csapat számára a kupaelsőség megszerzése volt a tét, de mindkét oldalon legalább ilyen fontos volt, hogy mit mutat a csapat a jövő héten vasárnap kezdődő budapesti világbajnokság előtt. A mecc­s előtt volt egy kis ünneplés, hiszen Takács Orsolyát a 300., Bujka Barbarát a 250., Keszthelyi Ritát és Tóth Ildikót egyaránt a 200. válogatottsága alkalmából köszöntötték.

Bujka: 4

A csata amerikai oldalról emberfórban kapufára vágott labdákkal indult, kettő is volt ebből az elején, magyar részről pedig Bujka volt az, aki kettőzött, méghozzá gólokban, így már az első percekben emlékezetessé tette saját maga számára a jubileumát. Rajta kívül a jó védekezés mellett Gangl jó védései jelentettek üde színfoltot, K. Neushul is csak büntetőből tudta a kapus mögött megzörgetni a hálót (2-1). A negyed utolsó percében ki más szerezhetett volna gólt, mint Bujka, aki harmadjára távolról lőtte ki a bal felső sarkot. Aztán amikor már csak két másodperc volt hátra a negyedből, az amerikaiak időt kértek, és a hálóőrük által előrevágott labdába Fatal belepaskolt, és a játékszer a kapuban kötött ki (3-2), belerondítva ezzel a mieink szép teljesítményébe.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

A második játékrész Musselmannak a bal felső sarokba ejtett találatával indult, de a remeklő Bujka egy lapos lövéssel újra a magyarokat juttatta előnyhöz (4-3). Aztán jött J. Neushul akciógólja, majd két újabb amerikai találat, Musselman és Fisher révén (4-6). Ekkoriban nem volt a magyar együttesből, aki Bujkán kívül bevegye az olimpiai bajnok kapuját, aztán a negyed utolsó percében ez Keszthelyinek csak összejött (5-6).

Keszthelyi: 3

És ha már elkezdte, a hosszú szünet után folytatta Keszthelyi, második góljával egyenlő lett az állás (6-6). A meccs huszadik percében mintaszerűen játszott ki egy emberelőnyt a vb-címvédő, az akció végén Fatal verte a kapuba a lasztit, majd válaszadó megint Keszthelyi volt, aki előnyből talált be, egy rövid alsó sarkos gólt szerezve (7-7). A folytatásban Szűcs G. iratkozott fel harmadikként a magyar gólszerzők közé, előnyt szerezve ezzel, de Fisher ezt nem hagyta szó nélkül (8-8). A játékrész hajrájában Musselman hagyott ki büntetőt, így döntetlenről kezdődhetett a zárónegyed.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

A nagy izgalmak közepette Gangl ismét védett néhány nagyot, de a K. Neushul bombájával szemben már ő is tehetetlen volt. Előtte büntetőnek tűnő szituációban maradt néma a játékvezetői síp, majd hazai emberfór maradt ki, aztán jött Fatal újabb találata, amivel távolra került a kupagyőzelemtől a magyar együttes (8-10). A hátralévő szűk három percben az amerikaiak jó védekezése mellett a hazai lövések is pontatlanok voltak, és mivel ebben a játékrészben nem sikerült a kapuba találnia a vendéglátónak, a meccset az Egyesült Államok nyerte.


Vízilabda: jegyzőkönyv

Magyarország – Amerikai Egyesült Államok 8-10 (3-2, 2-4, 3-2,0-2)

Miskolctapolca, 250 néző. V.: Stanojevic (szerb), Waldow (új-zélandi).

Magyarország: Gangl – Bujka (4), Szűcs G. (1), Czigány, Szilágyi, Csabai, Keszthelyi (3). Csere: Antal D., Takács O., Illés, Tóth I., Gurisatti. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.

Amerikai Egyesült Államok: Stone – Musselman (2), Seidmann, Fatal (3), K. Neushul (2), J. Neushul (1), Fisher (2). Csere: Raney, Fischer, Logan. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian.

Gól emberelőnyből: 3/7, ill. 1/2. Gól büntetőből: 0/1, ill. 1/2.

A nap másik mérkőzésén: Új-Zéland – Ausztrália 4-16 (1-5, 0-4, 2-3, 1-4).

A Vodafone Kupa végeredménye: 1. Amerikai Egyesült Államok 6 pont, 2. Magyarország 3 pont (37-27), 3. Ausztrália 3 pont (32-27), 4. Új-Zéland 0 pont.

Berecz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Tapolca.
BOON.HU






hirdetés