Tapolca: mégsem várják a terveket

Akt.:
Tapolca: mégsem várják a terveket
Tapolca: mégsem várják a terveket
Miskolc – Miskolctapolca turisztikai fejlesztésére kiírt tervpályázat alig három hetet „élt”.

A tervpályázatot ugyanis április 20-i dátummal írták ki, majd május 4-én vissza is vonták. Lengyel Katalinnál, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetőjénél érdeklődtünk a miértről. „ A jelenlegi jogszabályi előírások formai követelménye nem teszi lehetővé, hogy a pályázat leendő nyertese a tervezési munka kiviteli terveit is elkészítse. Ezért, a pályázati kírást visszavonjuk és egy későbbi időpontban új eljárást kezdeményezünk. A már kivett pályázatokért befizetett díjakat az önkormányzat visszafizeti, illetve kérésre figyelembe veszi az új eljárás során” – válaszolta.

Miskolctapolca turisztikai fejlesztésére egyébként pályázik a város. A cél, hogy 3 milliárd forintot nyerjen a megvalósításra. Az erről szóló pályázat beadási határideje tegnap éjfélkor lejárt. Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs igazgatója hétfőn délután így fogalmazott: „…természetesen beadják a pályázatot.”

Strand is lesz?

Mint arról már korábban beszámoltunk: a pályázatnak négy pillére van, a kulturális helyszínek, vallási turizmus, egészségturizmus, ökoturizmus fejlesztése. A kulturális helyszíneken belül a Bencés kolostor romjait tárná fel a város és tenné látogathatóvá. A vallási turizmus fejlesztése pedig Görömbölyre koncentrálódna, egészen pontosan az ottani pincekápolnára. Ezt felújítanák és be is mutatnák a közönségnek. Az egészségturizmus rész elsősorban a Barlangfürdőre koncentrál: például fürdőbővítés, téli medence építése, étterembővítés. Az ökoturisztikai beruházások keretében pedig interaktív látogatóközpont valósulna meg, amely egészében a vízre, annak bemutatására épülne. Valamint tanösvényeket is kialakítanának, és az őspark, a Békás tó fejlesztése is szerepel a tervekben.

A strand fejlesztésére azonban nem jutna a 3 milliárdból. Illetve nem juthat, mert ilyen jellegű fürdővel nem lehet pályázni. Ez egy közelmúltbeli, Miskolctapolcán megtartott lakossági fórumon hangzott el. Az is: a város mindenáron vissza akarja adni a strandot a tapolcaiaknak, ezért – ezt Pfliegler Péter alpolgármester jelentette ki – önkormányzati pénzből, közel egymilliárd forintból megépítik a strandot. Azt is megtudhattuk: jövő tavasszal kezdődhetne a munka. Igaz, nem a régi helyen, hanem a korábbi gyerekstrand területén. A város erre is tervpályázatot ír majd ki.

A tapolcaiak mintha már nem hinnének az ígéreteknek. A fórum egyik résztvevője ugyanis így fogalmazott: „A strand ígérete hasba akasztás. Egymilliárd forintból nagy csodát ne várjunk.”

ÉM-NSZR








hirdet�s