„Tanulj fizetésért!” – Elindult a duális képzés a Miskolci Egyetemen

Akt.:
„Tanulj fizetésért!” Elindult a duális képzés
„Tanulj fizetésért!” Elindult a duális képzés
Miskolc – A hallgatók képzésük felét az egyetemen, másik felét cégeknél töltik.


Új korszak kezdődött a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának képzésében. Szeptembertől elindult a duális járműipari öntészeti szakirányos anyagmérnöki alapképzés. A duális képzésre felvett hallgatók hétfőn írták alá ünnepélyes keretek között szerződésüket a képző vállalatokkal, melyek a gyakorlati helyet biztosítják a diákok számára.

Az ünnepélyes aláíráson Palotás Árpád, a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja azt hangsúlyozta: eddig feloldhatatlan ellentétnek látszott, hogy a cégek olyan friss diplomásokat kerestek, akik több év gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek. A duális képzéssel azonban ez az ellentét feloldódik, hiszen a hallgatók az egyetemen magas szintű elméleti képzést kapnak, a vállalatnál pedig megszerzik a szükséges gyakorlati ismereteket. A dékán elmondta azt is: a diákok a hét féléves képzésük felét az egyetemen töltik, másik felét a vállalatnál, és az év minden hónapjában fizetést kapnak.

Elsőként

Az egyetem általános rektorhelyettese, Horváth Zita azt emelte ki: az anyagtudományi kar elsőként reagált a felsőoktatásban újdonságnak számító duális képzésre. „Remélem, a képzés végén a cégek úgy nyilatkoznak majd, hogy megérte a támogatás, a diákok pedig úgy, hogy érdemes volt vállalni” – tette hozzá a rektorhelyettes.

A duális képzést támogató vállalatok részéről Rick Tamás, a Fém-Alk Zrt. igazgatóhelyettese mondott beszédet. Jelezte: Európa húzó ágazata lett az autóipar, aminek köszönhetően soha ilyen nagy igény nem volt a járműipari öntészetre. Ennek bővítéséhez azonban kiváló szakeberekre van szükség, amit a duális képzés biztosít majd a cégek számára.

ÉM-HE


Lehetőséget láttak benne

Az ünnepélyes aláírás után a fiatalokat is megkérdeztük, miért választották a duális képzést. Dudás Péter úgy fogalmazott, jó lehetőséget látott benne. Úgy gondolja, biztos jövőt jelent majd számára, ha gyakorlatot is szerez az egyetemi évek alatt. Tudja, hogy nehezebb lesz így tanulni, de csak elhatározás kérdése.

Bohus Ákos sem fél a nehezebb vizsgaidőszaktól. Véleménye szerint a szorgalmi időszakban fel lehet készülni a vizsgákra. Őt az motiválta, hogy mivel komoly munkatapasztalatot szerez majd az egyetemi évek alatt, jobb lehetőségekhez jut a munkaerőpiacon, akár annál a vállalatnál, ahol a gyakorlati időt töltötte.