Tanulással a jövőért program indul Mezőkövesden

Hátrányos helyzetű fiatalokat oktatnak majd Mezőkövesden pályázati támogatással. A programhoz pályázaton nyertek pénzt, és a kísérleti képzést az idén indítják el.

A Mezőkövesdi Művelődési Közalapítvány Második esély – Tanulással a jövőért címmel indított programot, amelyre a HEFOP egyik pályázatán nyertek támogatást. A közalapítvány pályázatban megfogalmazott célja a mezőkövesdi kistérségben az élethosszig tartó tanulást segítő, széles körben hozzáférhető képzések biztosítása a helyi közművelődési intézményen, mint képző helyen keresztül.
Két célcsoport
Közvetett célcsoportként két hátrányos helyzetű csoportnál – a roma fiataloknál és a GYES-t követően a munkaerőpiacra visszatérni kívánó, illetve 40 év feletti tartósan munkanélküli nők körében – valósítják meg az idén a kísérleti képzéseket. Ehhez a Közösségi Ház szakembereit már átképezték, és az intézmény C épületében két tantermet és egy tanulószobát alakítottak ki.

HSz








hirdet�s