Tandíjellenes tüntetéssorozat indul szeptember első hetében

Országszerte tandíjellenes megmozdulásokat szervez ősszel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A diákok érdekképviselete továbbra is elzárkózik a tandíj bármilyen formájától, és követeli, hogy a fejlesztési részhozzájárulás elnevezésű “hallgatói adót” törölje el a kormányzat – írja Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke szerdai közleményében.

A HÖOK a tervek szerint több vidéki nagyvárosban és Budapesten is szeretné felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy a tandíj egy hibás politikai döntés. A demonstrációsorozat Szegeden kezdődik szeptember első hetében, majd ezt követik a vidéki egyetemi városokban megrendezett tiltakozások. A HÖOK azt ígéri, utoljára Budapesten szólítják majd meg a hallgatókat.

A csongrádi megyeszékhelyen tartanadó megmozdulás pontos időpontjáról a héten döntenek – mondta el a Független Hírügynökségnek a szegedi EHÖK elnöke. Az már biztos, hogy a helyszín a Szegedi Tudományegyetem főépülete előtti Dugonics tér lesz, a tüntetéshez pedig egy szabadtéri kiállítás is kapcsolódik majd, amely a tandíj bevezetésének következményeit vázolja, egy modern installáció formájában – fogalmazott Török Márk. Tavaly ősszel csaknem négyezren demonstráltak itt a tandíj ellen.