Tanárok csatája: diák a tanára ellen

Tanárok csatája: diák a tanára ellen
A centenárium évében utolsó idegenbeli NB I-es meccsét játssza a DVTK. A labdarúgó NB I 29. fordulójában csütörtökön 18 órától a Kaposvári Rákóczi FC vendége lesz a Diósgyőri VTK.

Ezen a mérkőzésen két tanár végzettségű szakvezető ül mindkét csapat kispadján, akik között nem csak dupla kollegális kapcsolat van (edzőként és pedagógusként), hanem tanár-diák kapocs is. Ugyanis a DVTKvezetőedzőjének, BenczésMiklósnak, aki jelenleg pro-licences edzőképzésre jár, a kaposváriak mestere, Prukner László – a hazai edzőképzés vezetője – az oktatója. Ezzel kapcsolatban azt a kérdést tettük fel a diósgyőriek szakvezetőjének: ez a mostani meccs egy vizsgaelőadás lesz-e?

– Nem, ez egy bajnoki mérkőzés lesz, a vizsga még odébb van, az június 15-én esedékes – mondta Benczés Miklós. – De kétségtelen, hogy érdekes szituáció ez és szakmailag mindkettőnk számára fontos lenne, hogy jó mérkőzést játsszon a két együttes. Mélyen tisztelem az ellenfél szakvezetőjét, Prukner Lászlót, aki igazi tanárember, olyan akitől sokat tanulunk. Jó lenne, ha abból, amit eddig átadott, valamit viszontlátna a jelenlegi DVTK-n. A csapatunkról szólva: egy jó felelet, egy jeleshez közeli, szép búcsú lenne az élvonalbeli idegenbeli túráktól.

Ez utóbbival kapcsolatos információ: ahogy Paksra, így Kaposvárra sem utazott el a meccs előtt egy nappal a DVTKegyüttese (emlékeztetőül álljon itt: a szezon elején még a budapesti, idegenbeli meccsekre is egy nappal korábban utaztak el, nem is szólva a hazai meccseket megelőző közös éjszakázásról, összetartásokról), és jelen esetben ez azt jelenti, hogy kb. 5 órás buszozás után fognak pályára lépni a piros-fehérek.

– Ez van, ezek a lehetőségeink – válaszolta erre Benczés Miklós, majd arra a kérdésre, hogy mit vár csapatától ezen az összecsapáson, a következőket mondta: – Annak örülnék, ha a támadójátékunk tovább fejlődne, meg több támadást tudnánk vezetni, és folyamatosabb lenne az összjátékunk. A Paks elleni mérkőzés után a Ferencváros ellen ezen a téren léptünk előre, ezt kellene folytatni. Arra kell törekednünk, hogy többet birtokoljuk a labdát, és hogy minél többet valósítsunk meg abból, amit az edzéseken gyakoroltunk.

Meglehetősen sok olyan játékosa van a DVTK-nak, akikre különböző okok miatt nem számíthat a szakvezető. Van két eltiltott, Illés a múlt heti kiállítása, Takács P. ötödik sárga lapja miatt nem játszhat. Bacsa és Balajti combsérüléssel bajlódik, Brnovicnak a térde fáj, Gal húzódás miatt nem tudja vállalni a játékot, Malinauskas arccsont törése miatt nem játszhat, Horváth G. még csak lábadozik a műtétje után. Polényi érettségije miatt nem tart a csapattal, Búrány pedig azért, mert – a vezetőedző elmondása szerint – Szegedre való hazautazását követően magánéletbeli problémája miatt nem tért vissza a csapathoz. A mínuszos hírek után íme a pluszosok: két légiós, Sadjo és Menougong felépült a sérüléséből, mindketten játékra jelentkeztek. Továbbá egy újabb fiatalt vitt fel a DVTKkeretéhez Benczés Miklós az NB III-as együttestől, Bogyó Károly személyében, aki 20 esztendős és posztja szerint csatár.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

További hírek a boon-sportoldal kategóriából






hirdet�s