Támadásokkal fenyegetőzik Észak-Korea

Támadásokkal fenyegetőzik Észak-Korea
Még több támadással fenyegette meg Dél-Koreát Észak-Korea, ha Szöul bármilyen “provokációt” hajtana végre – közölte csütörtökön Észak-Korea katonaságának egyik képviselője.

“Ha Dél-Korea nem tér magához és újabb vakmerő provokációt követ el, akkor hadseregünk gondolkodás nélkül végrehajt egy második és egy harmadik nagy erejű, megtorló csapást” – mondta az észak-koreai katonai illetékes.

Phenjan még kedden lőtt ki tüzérségi lövedékeket a Ponjong-szigetre: a támadásban négy dél-koreai – két katona és két civil – meghalt.

Észak-Korea azt állítja: Szöul a hibás az incidensért, mert Észak-Korea felségterületére lőttek egy katonai gyakorlat alkalmával. Ezt a vádat azonban Szöul tagadja.

A meg nem nevezett, észak-koreai katonai illetékes csütörtökön azt is hozzátette: Washington a hibás abban, hogy az 1950 és 1953 közötti koreai háború után “illegális” tengeri határvonalat jelölt ki. Emiatt pedig az Egyesült Államok is felelős a keddi tűzpárbaj miatt – tette hozzá a phenjani katonaság képviselője.

Az északi határvonalon egyébként már többször – 1999-ben, 2002-ben és tavaly novemberben is – voltak halálos áldozatokat követelő, tengeri összecsapások.
– Független Hírügynökség –