Tállyán térhet vissza Lippai Ákos

Akt.:
Lippai (középen, fehér nadrágban) öt év szünet után a Tállya csapatában folytathatja
Lippai (középen, fehér nadrágban) öt év szünet után a Tállya csapatában folytathatja - © Fotó: ÉM-archívum
Tállya – Tavasszal kevesebb gólt szeretne kapni a harmadosztályú hegyaljai gárda.

A bennmaradás kiharcolása lesz a legfőbb tavaszi feladat az NB III Keleti csoportjában szereplő Tállya KSE számára, hiszen pillanatnyilag a kieső 16. pozícióban állnak.

– A legfontosabb talán az, hogy a játékosok elhiggyék: mindezt meg lehet csinálni, el lehet érni – mondta Pachinger János, a hegyaljaiak vezetőedzője. – Sokat beszélgettünk erről a keret tagjaival, ők is látják, hogy abszolút megvalósítható a cél, bőven gyűjthető annyi pont, amennyi ehhez szükséges. Ennek egyik záloga, hogy a kulcsmérkőzéseket meg kell nyerni, legfőképpen az alsóházi riválisaink ellen, és legfőképpen hazai pályán. Ami nem jelenti azt, hogy ne akarnánk idegenben is jól szerepelni, azokra a meccsekre is ugyanolyan hangsúlyt fektetünk.

Végig kell az erő

Arra a kérdésre, hogy miben kell javulniuk tavasszal, a tállyaiak trénere az alábbiakat felelte:

– Hatékonynak és határozottnak kell lenni mindkét kapu előtt. Ha megnézzük az eddig rúgott góljaink számát, akkor a 29-re azt lehet mondani, hogy elfogadható, ugyanakkor a kapott 43 kicsit sok. Jobbára a mérkőzések utolsó részében voltak megingásaink hátul, ekkoriban értek bennünket kellemetlen meglepetések. Ennek nyilván eredője lehet a fizikai fáradtság, és ha ez van, akkor azzal együtt jár a koncentrációvesztés. Úgyhogy a felkészülés során úgy dolgoztunk, hogy az erővel ne legyen probléma a meccsek végéig. Hogy ez mennyire sikerült, a téthelyzetekben ki fog derülni. Az biztos, hogy a tavasszal nagy verseny lesz a csapatok között, ahogy látjuk, szinte mindenhol igyekeztek komoly, magasabb osztályú tapasztalattal rendelkező játékosokkal erősíteni.

Nem érdekes múlt

A tállyaiak a holtszezonban leigazolták azt a Lippai Ákost, aki annak idején, 2012-ben fogadási csalási ügybe keveredett.

– A tények ismeretében, a szabályok körbejárása után döntöttünk úgy, hogy megkeressük, ugyanis mindezen körülmények lehetőséget adtak az ő megszerzésére, arra, hogy nagypályán is újra játszhasson – mondta Pachinger János. – Bennünket nem érdekelt az, hogy a múltban esetleg mi történt vagy mi nem történt, a fő vezérgondolat az volt, hogy Ákos ebben a helyzetben tud nekünk segíteni. A háta mögött van 112 NB I-es mérkőzés, egy érett, jó játékos, képes irányítani a csapatot annak ellenére, hogy 37 esztendős. Máshonnan is érdeklődtek iránta, de nálunk játszik több korábbi csapattársa, például Irhás Ignác, Molnár Zsolt, Ondó János, és emiatt is úgy ítélte meg, hogy jelenleg Tállya számára az ideális közeg.

Lippai Ákos: öt év után ismét a magyar nagypályás labdarúgásban

A DVTK volt csapatkapitányát, Lippai Ákost a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2012. február 21-én vették őrizetbe, majd gyanúsítottként kihallgatták. A középpályás akkor az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen panaszt jelentett be arra hivatkozva, hogy nem követte el a terhére rótt bűncselekményeket, majd pedig vallomást tett. Február 23-án a bíróság nem helyezte előzetes letartóztatásba, a bíró 30 napos házi őrizetet rendelt el. A labdarúgóval a DVTK 2012. március 2-án szerződést bontott, miután a vele szemben foganatosított intézkedés miatt Lippai Ákos már nem tudott eleget tenni szerződésben vállalt kötelezettségeinek. A KNYF fellebbezése után a bíróság másodfokon elrendelte a futballista előzetes letartóztatását, amelyet a hatóságok március 13-án foganatosítottak. Az előzetesből július 5-én szabadult az egykori csapatkapitány, majd néhány héttel később, 2012. augusztus 22-én megszüntették a házi őrizetét is, ami azt jelentette, hogy innentől fogva nem állt kényszerintézkedés hatálya alatt. Ügyében az elsőfokú ítélet 2016. április 7-én született meg. Ekkor a játékos pénzbüntetést kapott, és az ellene felhozott öt vádpont közül négyben felmentették. A határozat ellen mind a sportoló, mind az ügyész fellebbezett, a másodfokú tárgyalást még nem tűzték ki a Fővárosi Ítélőtáblán.

Ami pedig Lippai Ákos játékos-pályafutását illeti: a Magyar Labdarúgó Szövetség öt évvel ezelőtt, a fogadási csalások ügyének kirobbanása után olyan rendelkezést hozott, hogy „azon labdarúgók, akik ellen mérkőzések eredményeinek jogellenes befolyásolása összefüggésében bírósági eljárás folyik, nem vehetnek részt a szövetség versenyrendszerében egészen a jogerős ítéletig”. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége ezt a rendelkezését 2016. augusztus 30-i határozatában módosította, így a Labdarúgás Versenyszabályzat 13.§ (1) bekezdésének a) pontja jelenleg ezt tartalmazza: „Az a sportszakember vagy labdarúgó, aki ellen a labdarúgó-mérkőzés eredményének vagy eseményeinek bármilyen módon történő jogellenes befolyásolása okán közvádas, szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul vagy indult, az MLSZ versenyrendszerében semmilyen tevékenységet nem folytathat az eljárás jogerős befejezéséig, megszüntetéséig, de legfeljebb 3 évig.” Ez azt jelenti, hogy ha eltelt három év a büntetőeljárás kezdetétől, akkor a játékos vagy edző kérheti a versenyengedélyét, megkapja, esetleg játszik, és ha megszületik vele szemben a jogerős ítélet, az MLSZ dönthet arról, hogy mi legyen az esetleges játékengedélyével.

Lippai Ákos részére a futsal NB II Keleti csoportjában szereplő Kazincbarcikai Ördögök SE sportszervezet még az ősszel játékengedélyt kért az országos szövetségtől, és kapott is, így a játékos 2016. október 24-én tért vissza a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerébe mint kispályás labdarúgó.

– Molnár István –


A tállyai keretről

Jöttek: Lippai Ákos (Roznava, szlovák), Pataki Zalán (Cigándról vissza kölcsönbe), Galambos Norbert (Skócia), Polényi Tamás (Tiszaújváros).

Maradtak: Hegedűs István, Tarr Tibor, Tóth Szabolcs, Bihari Gyula, Németh Dénes, Paranai Gábor, Molnár Zsolt, Horváth Norman, Horváth Benjámin, Németh Béla, Tóth Alex, Irhás Ignác, Mihálszki Csaba, Mihálszki Norbert, Ondó János.

Mentek: Hutter Máté (Sajóbábony), Tóth Tamás (Rakamaz), Subert Attila (Onga).








hirdet�s