Tállya KSE, az “örökös” bajnok

Akt.:
Megérdemelten lettek elsők
Megérdemelten lettek elsők - © Fotó: ÉM-archívum
Tállya – A legfontosabb kérdésre választ kapott a megyei I. osztályú bajnokság mezőnye.

A hét végén újabb 3 ponttal gazdagodott a Tállya Községi Sportegyesület, amely ezzel megnyerte szűkebb pátriánk elitbajnokságát és már behozhatatlan előnnyel vezet, üldözői így bottal üthetik a nyomát. A hegyaljaiak eddig egészen parádés mérleget produkáltak: huszonhat találkozójukból huszonegyet megnyertek és két döntetlenjük mellett mindössze háromszor kaptak ki. Dicsekedhetnek még kiváló gólkülönbségükkel is: kilencvenszer vették be ellenfeleik hálóját, miközben sajátjuk csak hússzor rezdült.

Kiegyensúlyozottan

– A hajrában is hoztuk azokat a mérkőzéseinket, amelyeket hozni kellett – mondta Pachinger János, a gárda edzője. – Győztünk Sajóbábonyban és Szentistvánban, aztán a Sátoraljaújhely ellen hazai környezetben, a mindent eldöntő összecsapásunkat pedig – ugyancsak itthon – a múlt szombaton nyertük meg a Bogács ellen. Bajnoki címünket az őszi első két forduló kivételével kiegyensúlyozott formánknak köszönhetjük. Nekünk, szemben riválisainkkal, nem voltak hullámvölgyeink, végig egyenletesen futballoztunk. Egymást követő második bajnoki címünkhöz hozzájárult az egységes játékoskeret, a jó csapatszellem, továbbá az ezekkel párosuló mentális felkészültség és a minket annyira jellemző győzni akarás.

A tréner elárulta, hogy aranyérmüket csak rövid ünnepléssel köszöntötték, ugyanis a pontvadászatnak még nincs vége.

– Két forduló még hátravan – folytatta a sikeres szakvezető, majd hozzátette: – Aztán a nyakunkon van a Magyar Kupa megyei fináléja, és mondtam a fiúknak, hogy még három győzelmet kérek tőlük.

Megkapták a licencet

A tállyaiak beadták NB III-as licenckérelmüket, amelyet meg is kaptak, így indulhatnak az NB III-ban.

– Még nem tudjuk, hogyan alakul a sorsunk – szögezte le Pachinger János. – Vagy osztályozót kell játszanunk a harmadik vonalért, vagy egyenes ágon feljutunk, ezzel megvárjuk az MLSZ hivatalos bejelentését. Most ugyanis az NB I-től az NB II-n át az NB III-ig minden mindennel összefügg, sok mindent hallunk, de nem foglalkozunk a fülesekkel. „Üzemben” maradunk, mert tudomásom szerint most neveznénk a Keleti csoport soron következő küzdelmére, és ha lesz ráadás, vagyis osztályozó, annak nagyon neki kell veselkednünk. Akárhogyan alakul a sorsunk, annyit elárulok, hogy ha megtartanak – és ebben reménykedem –, Tállyán maradok.

A tállyai alakulat jövőjével kapcsolatban megkerestük Mihálszki Norbert klubelnököt, aki ezt közölte:

– Elvben már igent mondtunk az NB III-ra. Ha sikerrel vesszük a tervezett osztályozót, akkor áttekintjük, hogy mennyi pénzt kell előteremtenünk a magasabb osztályú szerepléshez. Ismereteink szerint ehhez 10 millió forintra lenne szükségünk. A pályánk megfelelő, az öltözőépületünk jó, így infrastrukturális pluszkiadás nem terhelné büdzsénket.

– Kolodzey Tamás –

A tállyai bajnokcsapat

Kapusok: Hegedűs István, Szerencsi Zoltán, Horváth Dávid.


Védők: Bodnár Dávid, Bihari Gyula, Paranai Gábor, Molnár Zsolt, Tóth Szabolcs, Tóth Dániel


Középpályások: Szárnya Zsolt, Németh Béla, Németh Dénes, Horváth Benjámin, Sztankovics Péter, Mihálszki Csaba.


Támadók: Mihálszki Norbert, Kiss Krisztián, Orosz Tamás, Ondó János


A megyei I. osztály állása

1. Tállya 26 21 2 3 90-20 65
2. Felsőzsolca 27 17 8 2 52-15 59
3. Sajóbábony 26 17 4 5 57-34 55
4. Bogács Termálfürdő 26 16 3 7 51-31 51
5. Edelényi FC 26 16 1 9 63-37 49
6. Bőcs 26 13 3 10 50-40 42
7. Mád 26 11 7 8 48-34 40
8. Onga 26 11 5 10 49-49 38
9. Sátoraljaújhely 26 10 6 10 39-47 36
10. Miskolci VSC 26 8 2 16 34-64 26
11. Titán SE Szentistván 26 6 7 13 38-46 25
12. Bükkábrányi SC 27 5 9 13 34-48 24
13. Encs 26 4 11 11 29-43 23
14. Nagybarca 26 2 4 20 26-91 10
15. Sárospatak 26 1 4 21 11-72 7
16. Tiszalúc visszalépett


A Tiszalúc visszalépett, eddigi eredményeit törölték és a csapatot az utolsó helyre sorolták.




Sporthírek






hirdetés