Tálibokhoz hasonlította a bírákat az olasz miniszterelnök

Újabb támadást intézett az olasz miniszterelnök a bírák ellen pénteken. A konzervatív Silvio Berlusconi a tálibokhoz hasonlította õket egy torinói sajtótájékoztatón. Mint fogalmazott: jelenleg a jogrendszer reformján dolgozik a kabinet, ez pedig “nem fog tetszeni a táliboknak az igazságszolgáltatásban.” Úgy vélte: a szuverenitást már nem az emberek, hanem az ügyészek felügyelik. Berlusconi, akinek több korrupciós ügyét is bíróságon vizsgálják, azt mondta: reméli, a “jó bírák száma tovább nõ majd.”

Berlusconi a volt adójogi ügyvédje elleni vád ejtésére is kitért. Az egész eljárást abszurdnak nevezte. Egy római bíróság csütörtökön ejtette a David Mills elleni vádat. Torquato Gemelli bíró azzal indokolta döntését, hogy az ügyvéd valóban elfogadott illegális pénzt Silvio Berlusconitól, de 1999 novemberében, vagyis több mint tíz éve. Az olasz törvények szerint ez azt jelenti, hogy a Mills elleni jelenlegi eljárás elévült ügyben folyik.

Az ügyészek három perben akarják Berlusconit a vádlottak padjára ültetni. A legfontosabb ügyben volt kulcsszereplõ a brit ügyvéd, David Mills, akirõl kiderült: hamisan tanúskodott, hogy “kimossa” az olasz kormányfõt a 90-es években ellene folytatott két perben. Az ügyészség szerint a Berlusconi-klán 90 millió eurós (24 milliárd forint) adócsalásában közremûködõ jogász 600 ezer euró (160 millió forint) hálapénzt kapott ezért. Millst tavaly februárban négy és fél év börtönre ítélték hamis tanúzásért, és ez ellen fellebbezett.








hirdet�s