“Találd ki, szerinted milyen ez az ember. És beszélgessünk arról, amit kitaláltál”

Farkas Sándor
Farkas Sándor - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Rózsaszín köd. Rengeteg lemondás. Jó, ha rossz. A történet, két mondat között. Portré: Farkas Sándorról, a Miskolci Nemzeti Színház új tagjáról.

Megnyerő modorú. Elegáns fiatal, a megjelenésében tartás, a nyugalom sugárzó derűje. A mondatai mélyén az érték ismerete, az értéket nélkülözni kész korban. A mondatai felszínén a kor követelményei szerinti, elfogadható magyarázatok. Mindennek oka van, azért van így. Pénz, tudás és praktikum: uralkodók tárgyalópartnere, a kínálat és a kereslet keresztútján. Appolyon, a görög műkereskedő szerepében, Keszég László A nagy Romulus-rendezésében: Farkas Sándor.

Ő, vagy ő, vagy ő

A Kaposvári Egyetem végzőse, Kocsis Pál színművész osztályából. Nem általános a pályaválasztásában, hogy az egyetem előtt életében mindössze egyszer járt színházban, ajándékjeggyel a Madách Csókos asszony-előadásán. A színház nem az előadásai által vonzotta a bűvkörébe.

Villanyszerelőnek tanult Monoron, a szép lányok kedvéért nézett be az iskolai amatőr színpad próbájára – és maradt, másért is. Azt vette észre: van annyira szórakoztató, sikerekkel kecsegtető az itteni zenés darabokban fellépni, hogy érdemes errefelé építeni a jövőjét. További két évet tanult az érettségiért, hogy aztán felvételizhessen.

A kontrasztról mesél:

– Senkit nem ismertem a színházi világból. Rózsaszín köd volt ez az egész: örültem, hogy felvettek és azt tanulhatom, amit szeretnék. Aztán persze láttam: ez nemcsak jó, de rengeteg lemondás is. Minden percben önmagammal szembesülök: miben vagyok rossz. És az ember ilyenkor, még leginkább mindenben rossz. Az első lecke: állandóan azon kell gondolkodjam, mi az hogy jó színész. Honnan tudhatom, ennyi idős fejjel, hogy valaki – ő, vagy ő, vagy ő – jó színész. Nincsenek válaszaim, de elképzeléseim már vannak, hogy milyenné szeretnék válni. Vagy: hogyan szeretnék dolgozni, mert láttam már a példákat, ki hogyan jut el a szerepében valahová.

Nem szerencsés időben érkezett Kaposvárra: az osztályuk még Csáki Judit, Mohácsi János, Jászay Tamás irányítása mellett kezdett. Közben jött a váltás, Vidnyánszky Attila vette át a vezetést, és a folyamat végén az osztályvezető tanárnak, Kocsis Pálnak távoznia kellett.

– Mi viszonylag jól jöttünk ki ebből. Kocsis Pali mindent megmozgatott, hogy tanuljunk, és hogy legyen kitől tanulni. Az első, amire ő tanított, hogy a gondolkodás megkerülhetetlen. Mi van a sorok között? Mi az, amit nem látunk, és nem is hallunk, de jelentősége van az előadás, a szerep szempontjából. Samuel Beckett Szöveg és zene című rádiójátékával kezdtük a közös munkát. Fogalmunk sem volt, mi miért van és mit jelent. Rengeteg időt töltöttünk vele, hogy elképzeljük: mi lehet két megszólalás között.

Miben van ez benne?

Játék ez, vagy a színészi pályán is hasznosítható látásmód?

– Tudhatom általa, mi történik két mondat között. Hogy mit csinálok, és hogy mit keresek itt. Honnan jöttem, merre tartok. És akkor már úgy szólalhat meg a mondat, hogy a puszta jelentésén túl legalább felsejlik: miben van ez benne.

A gondolkodásban más minőség, amíg színész színésztől tanul. Fontos váltás, amikor már rendezővel dolgozik – mondhatni, átmenet az iskola és a pálya között.

– Még az egyetemen, Shakespeare Rómeó és Júliájából kezdtünk dolgozni Rusznyák Gáborral. Ez sokkal nehezebb szakasz volt. Gábor úgy vezetett minket, mint egy rendező, aki a szakmájából adódóan is tudja, hová akar eljutni, de közös utazásként ránk is bízza, merre haladjunk. Ilyen értelemben azt is mondhatnám: magunkra hagyott a feladattal – találd ki, szerinted milyen ez az ember, és beszélgessünk arról, amit kitaláltál. A színész saját maga kapaszkodója lesz.

Furcsa kaland ez, a folyamatos önreflexiókkal, az önismerettel, akár a határátlépések kísérleteivel.

– Volt egy jelenetünk: Júlia nem akar hozzámenni Parishoz. Én voltam Capulet, és míg próbáltunk, nagyon csúnya módon gondoltam valakire az életemből, és olyan harag tört fel belőlem a játék közben, hogy elszégyelltem magam. A rendezőnek nem kell tudnia, mi zajlik bennem, de nyilván látja, hogy valami ott és akkor mozgott bennem.

Ezzel kapcsolatos, amit a legfontosabb és leginkább hasznos eddig tanult tudásnak tart a pályáján:

– Valahol a magabiztosság és a nyugalom között lenne a helye annak a szónak, ami pontosan leírja az érzésemet, és amire gondolok: létezik egy alap tudásom magamról, milyen ember vagyok. Nyilván minden helyzetben másként viselkedem. De ha zavarba jövök, vagy izgulok, jó támpont, hogy én vagyok ez a Sanyi, és akkor most innen építkezzünk tovább.

– Bujdos Attila –

A próba jó, ha rossz

Előadások, amelyekben a miskolci közönség Farkas Sándort láthatja:A nagy Romulus; Zorba, a görög, Liliom; Csendes óceán (tantermi színház)


Kiragadott mondatok a beszélgetésből:

„Folyamatosan nézem a próbát, amikor nem én vagyok a színpadon, akkor is. Ez az egyetemen is nagyon bevált nekem: sokat lehet „más kárán” tanulni. A próba arra jó, hogy nem kell jónak lennie az embernek, sőt, az a jó, ha rossz, és ezt megmondja a rendező. Lehet másként csinálni. Az instrukciót, amit valaki kap a próbán, én is tudom használni, a saját helyzeteimben.