Takata: Gyár után standot építettek

Takata: Gyár után standot építettek
Miskolc – A japán vállalat része lett a Miskolci Egyetem mindennapjainak.

A Miskolci Egyetem sokat tett azért, hogy Miskolcot válassza a Takata. A japán cégcsoport azóta felépítette miskolci gyárát, és fokozatosan bekapcsolódik a város életébe is. Ennek jegyében még tavaly együttműködési megállapodást kötöttünk, s ezt az – eddig főképpen a Gépészmérnöki és Informatikai Karra korlátozódó – megállapodást szeretnénk kiterjeszteni a Műszaki Földtudományi, az Anyagtudományi és a Gazdaságtudományi Karra – mondta dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja a Takata állandó standjának csütörtöki avatóján.

Mint jelezte, a kooperáció új lehetőségeket teremthet arra, hogy az egyetem hallgatói már tanulmányaik idején valós vállalati problémákkal ismerkedjenek meg, és gyakorlatiasabb tudáshoz jussanak, ami prioritás az egyetem képzéseinek fejlesztésében. Szintén cél, hogy az együttműködés során közös kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek is megvalósuljanak, hiszen a felsőoktatási intézmények számára egyre fontosabb az ipari–gazdasági szféra felé történő nyitás.

Állandó jelenlét

– Alig egy évvel ezelőtt döntöttünk arról, hogy Miskolcon építjük fel legújabb, 60 ezer négyzetméteres gyárunkat. A légzsákok gyártásának otthont adó épület rekordgyorsasággal, 10 hónap alatt épült fel, de a fejlesztés folyamatos lesz a falakon belül, hogy a legversenyképesebbek legyünk. Ennek jegyében köteleztük el magunkat hosszú távon a Miskolci Egyetem mellett, aminek látható bizonyítéka az egyetem főépületének előcsarnokában felépített állandó stand is. A modern high-tech kiállító- és beszélgetősarok létrehozásával a Takata jelen lesz a hallgatók mindennapi életében, hiszen a diákok – miközben egy kormánykerékből előbukkanó vezetékek segítségével feltölthetik okostelefonjaikat – megismerkedhetnek a termékeinkkel, értesülhetnek a napi aktualitásokról, a cég által kínált karrierlehetőségekről – hangsúlyozta Kersten Bachmann, a TAKATA Safety Systems Hungary Kft. ügyvezetője az ünnepélyes szalag­átvágást megelőzően.

ÉM-UM








hirdetés