Takács Péter: Hasznos volt a londoni út

Takács Péter: Hasznos volt a londoni út
Takács Péter csütörtökön hazatért az angliai próbajátékról.

Tanulságos napokat tudhat maga mögött Takács Péter. A Diósgyőr élvonalbeli együttesének középpályása vasárnap délután utazott el Londonba, ahol három napon keresztül a másodosztályú Queens Park Rangers-nél edzett – és játszott. Az utánpótlás vb-bronzérmes futballista csütörtökön délután számolt be honlapunknak a „kinn” történtekről.

– Hétfőn, helyi idő szerint 9.30-kor jöttek értem a szállodához és elvittek a külvárosban található edzőközpontjukba – kezdte Takács Péter. – Amikor megérkeztem, nem is tudtam, hogy merre menjek, de szerencsére megláttam Buzsáky Ákost, akivel sokat beszélgettem. Csak köszönni tudom neki a segítséget, a hasznos információkat, elmondta, hogy ne ijedjek meg, nem vészes a dolog. Azt tudtam, és a helyszínen világosan ki is derült, hogy a QPR elsősorban és azonnal csatárt keres, ezen a poszton vannak gondjai. Azóta már tény, hogy Priskin Tamás is hozzájuk került, illetve Marcus Bent, akinek a neve jól cseng az angol fociban. 

Úri módon

Takács Péter hétfőn kétszer tréningezett a kerettel, de szerdán is ez szerepelt a programjában, míg kedden negyven percet kapott a Reading elleni barátságos mérkőzésen – amelyen mind a két együttes amolyan vegyes összetételben játszott.

– A jogi képviselőm, Füzesi Zsolt volt velem, s amikor kellett, ő beszélt az ottani edzőkkel. Közelről tapasztalhattam, hogy miben vagyok lemaradva, vagy éppen miben tudom felvenni a versenyt egy erős bajnokságban játszókkal. A szakemberek mindezt őszintén, úri módon közölték velem. Úgy gondolom, ez egy nagyon hasznos látogatás, élmény volt, egy olyan helyen, ahol kiválóak a körülmények. Nem tudom, mit hoz majd a jövő, de én úgy gondolom, jó benyomásokat szereztek rólam, megmondanám, ha nem így lenne… Különösen a másodedző dicsért, nem az történt, hogy az első foglalkozás után felültettek az első gépre…

 








hirdet�s