Észak-Magyarország

Az év újságírója és online szerkesztője

Az év újságírója és online szerkesztője

16.03.2017 | Miskolc - Ádám János és Homoky György vehették át az év kitüntetettjeinek járó elismerést az idei sajtónapon.
„Műutas” beszélgetés Miskolcon

„Műutas” beszélgetés Miskolcon

22.02.2017 | Miskolc - A Műút kedden ismét a könyvtárba vezetett. Az irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat vendége ezúttal Deres Kornélia költő, színháztörténész volt, akivel Bujdos Attila újságíró, az Észak-Magyarország főszerkesztő-helyettese és Jenei László író, a Műút folyóirat szerkesztője beszélgetett.

Magyar termék - megyei érték

03.03.2017 | Az Észak-Magyarország melléklete.

Eseménynaptár Magazin

27.02.2017 | Az Észak-Magyarország melléklete.
Búcsú Farkas Mayától, az Észak-Magyarország egykori fotóriporterétől

Búcsú Farkas Mayától, az Észak-Magyarország egykori fotóriporterétől

20.02.2017 | Miskolc - Életének hetvenedik évében elhunyt Farkas Maya, az Észak-Magyarország egykori fotóriportere. 1
XIXO Borsodi Amatőr Zenekarok Versenye - Öt együttes már a döntőben

XIXO Borsodi Amatőr Zenekarok Versenye - Öt együttes már a döntőben

13.02.2017 | Miskolc - Szombaton tartották a nyolc éves múltra visszatekintő tehetségkutató verseny elődöntőjét.
Karácsonyi rajzpályázatunk díjazottjai

Karácsonyi rajzpályázatunk díjazottjai

01.01.2017 | Miskolc - A csoportképen azok az óvodások és iskolások láthatóak, akik a szakértő zsűri véleménye szerint elismerést érdemeltek az Észak-Magyarország szerkesztősége által meghirdetett karácsonyi rajzpályázaton. Az eredményhirdetést és a díjkiosztót az ünnep előtt tartottuk, kiadónk miskolci épületében.
De hova szállt az a madár?

De hova szállt az a madár?

30.01.2017 | Miskolc - Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy anyóka. Valamikor ő is kedves, pici lány volt.
Világcsúf fenyőből lett a csodaszép karácsonyfa

Világcsúf fenyőből lett a csodaszép karácsonyfa

30.01.2017 | Miskolc - Rózsika néni évek óta minden karácsonykor elmeséli ezt a történetet, amit mi mindig szeretettel hallgatunk.
„…úgy éreztem, hogy minden, ami a karácsonyfán látható, a kis Jézuska ajándéka”

„…úgy éreztem, hogy minden, ami a karácsonyfán látható, a kis Jézuska ajándéka”

26.12.2016 | Miskolc - Úgy vártuk az iskolai szünetet, mint a Messiást: csak eljönne már.
Karácsonyi műsor a baptista iskolásoktól

Karácsonyi műsor a baptista iskolásoktól

20.12.2016 | Miskolc - Tanáraik kíséretében jártak a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola kis növendékei az Észak-Magyarországnál hétfőn délelőtt, és adtak szívet melengető, megható karácsonyi műsort, megköszönve az idei közös munkát, azt a segítséget, amellyel szerkesztőségünk az intézményt támogatja.
Hatkilónyi szeretetsüti az Északtól

Hatkilónyi szeretetsüti az Északtól

20.12.2016 | Miskolc - Mennyi idő elkészíteni ennyi mézest? Három óra, vasárnap délután. Az Észak-Magyarország munkatársai is felvették a munkát a Szeretet Sütigyárban.
Süssünk együtt a Szeretet Sütigyárban vasárnap délután!

Süssünk együtt a Szeretet Sütigyárban vasárnap délután!

17.12.2016 | Miskolc - Az Észak-Magyarország újságírói vasárnap sütnek mézeskalácsot a Centrum előtt.
Polgármester-találkozó az Észak-Magyarországnál

Polgármester-találkozó az Észak-Magyarországnál

14.12.2016 | Miskolc - Ismét megrendezte az Észak-Magyarország a polgármesterek találkozóját, méghozzá nagy sikerrel, ugyanis minden eddiginél több településvezető fogadta el meghívást, hogy közösen koccintsunk a 2016-os és a következő évre.
TOP 100: Derczó Istváné a hetedik

TOP 100: Derczó Istváné a hetedik

08.12.2016 | Miskolc - Hetedszer adta át az Észak-Magyarország a TOP 100 Gazdasági Díjat, ezúttal Derczó István, a Weinberg ’93 Kft. ügyvezetője vehette át.
„Hű, mennyi csoki, ez rengeteg!”

„Hű, mennyi csoki, ez rengeteg!”

07.12.2016 | Miskolc - Nagy volt az öröm a baptista óvodában. Hétfőn vittük el nekik olvasóink csokiadományait.
TOP 100: idén 152 „fős” a megyei gazdasági elit

TOP 100: idén 152 „fős” a megyei gazdasági elit

07.12.2016 | Miskolc - Az Észak-Magyarország szerdán mutatja be a legeredményesebb Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalkozásokat rangsoroló magazinját.
Ilyen volt a 2016-os év – legyen más 2017

Ilyen volt a 2016-os év – legyen más 2017

29.11.2016 | Miskolc - Hogyan telt a 2016-os esztendőd? Elégedett vagy? Szerettél volna többet kihozni a mögötted álló hónapokból? – ehhez ad segítséget Gallai Judit, az Észak-Magyarország életmód-tanácsadója.
Pályázat a gyerekeknek: képek a karácsonyról

Pályázat a gyerekeknek: képek a karácsonyról

22.11.2016 | Borsod-Abaúj-Zemplén - Érdemes pályázni, mert szép ajándékokat nyerhettek! Határidő: december 7.
Fotók: Jobb adni, mint kapni…

Fotók: Jobb adni, mint kapni…

21.11.2016 | Miskolc - Idén első alkalommal hirdettük meg az Észak csokigyűjtő akcióját: az Észak-Magyarország ügyfélszolgálatán kihelyezett dobozba kollégáink már elhelyezték felajánlásaikat.
Kamakupa újra az Északkal Miskolcon

Kamakupa újra az Északkal Miskolcon

13.11.2016 | Miskolc - Dobni, védeni, elkapni, visszafutni, betalálni, nyerni!
Nehéz az iskolaválasztás? Van segítség

Nehéz az iskolaválasztás? Van segítség

05.11.2016 | Miskolc - Minden nyolcadikos diákhoz eljuttatjuk az Észak-Magyarország továbbtanulási magazinját.
Halloweeni jelmezverseny gyerekeknek töklámpásfaragással kiegészítve

Halloweeni jelmezverseny gyerekeknek töklámpásfaragással kiegészítve

28.10.2016 | Miskolc - Az ötletesség, egyediség és igényesség szempontjait veszik figyelembe.
Pózolj pokémonnal!

Pózolj pokémonnal!

22.09.2016 | Miskolc - Elrabolta a fiatalok szívét a hazánkban a Pokémon Go játék, melyet világszerte több mint tízmillióan töltöttek le és telepítettek okostelefonjaikra, tabletjeikre. Az Észak-Magyarország legújabb facebookos versenye azoknak szól, akik aktívan játszanak.
Sün Barnabással nyertek

Sün Barnabással nyertek

28.08.2016 | Miskolc - Foglalkoztató gyermekmagazinunk nyári számában játékot hirdettünk, melyre szép számmal küldték be a megfejtéseket a Sün Barnabás-rajongók.
Erzsikééknél természetes a segítés

Erzsikééknél természetes a segítés

27.08.2016 | Miskolc - Újabb adományok érkeztek szerkesztőségünkbe tanévkezdési akciónkra.
A kevesebb néha a több

A kevesebb néha a több

04.07.2016 | Sárospatak - A Facebook közössége az ÁVG-s tablót találta a legjobbnak.
Ők rajzoltak a legszebben, megvannak a rajzpályázat győztesei

Ők rajzoltak a legszebben, megvannak a rajzpályázat győztesei

19.06.2016 | Miskolc - Szerencsi Katalin és Madarasi József, az Avastetői Széchenyi Általános Iskola pedagógusai zsűrizték az Észak-Magyarország idei gyermeknapi rajzpályázatára beérkezett munkákat, a sok szép gyermeknapi rajz közül ők pedig kiválasztották a legszebbeket.
Családoknak szóló szakácskönyvvel jelentkezett a sztárséf

Családoknak szóló szakácskönyvvel jelentkezett a sztárséf

19.06.2016 | Miskolc - Bernáth József sztárséf a tavaly megjelent „felnőtt” szakácskönyve után most a gyerekeknek – pontosabban ahogy fogalmazott: családoknak – szólóval jelentkezett, amelyből az is kiderül, hogy tulajdonképpen mindenki tud főzni.

Nekrológ - A mi nyomdászunk – írta az egykori kolléga

16.06.2016 | Miskolc - Egykori kollégája, M. Vadas Zsuzsa így emlékezik Popovics Paliról:
Nekrológ - Elment a főmettőr

Nekrológ - Elment a főmettőr

16.06.2016 | Miskolc - Popovics Pál született újságcsináló, nyomdai főmettőr, kézi szedő, tördelő, a szerkesztők kedvence, a Borsodi Nyomda leghűségesebb dolgozója nincs többé.
Lézerharc, buborékfoci és főzőverseny a szirmabesenyői juniálison

Lézerharc, buborékfoci és főzőverseny a szirmabesenyői juniálison

06.06.2016 | Szirmabesenyő - Az északos csapatok különleges ételekkel rukkoltak elő a szirmabesenyői juniálison.
„Mindig kísérjük át őket a zebrán! Így segíthetünk”

„Mindig kísérjük át őket a zebrán! Így segíthetünk”

22.05.2016 | Miskolc - A segítő szándék, az együttérzés tükröződik a gyerekek rajzain.
Az év színésze díj: a legjobb összefogás

Az év színésze díj: a legjobb összefogás

16.05.2016 | Miskolc - Ötödik alkalommal indítottunk szavazást az Észak által alapított: Az Év színésze díjra.
Fotók: Az Észak-Magyarország szerkesztőségében jártak a fiatalok

Fotók: Az Észak-Magyarország szerkesztőségében jártak a fiatalok

14.05.2016 | Miskolc - A Petőfi Sándor Általános Iskola Rónai Ferenc Tagiskolájának 5-6. osztályos tanulói látogattak el az Északhoz.
Együtt ünnepeltek a legszebb kisállatok

Együtt ünnepeltek a legszebb kisállatok

14.05.2016 | Miskolc - Nutella, Liza, Samu és dobogós társaik pénteken vehették át díjaikat a Miskolci Állatkórházban.
Tartalmas nap Zemplénben

Tartalmas nap Zemplénben

26.04.2016 | Miskolc, Sátoraljaújhely, Sárospatak  - A napot a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkban zárjuk.
Megmutatták, hogyan csökkentik a hulladékot

Megmutatták, hogyan csökkentik a hulladékot

25.04.2016 | Miskolc - A Föld napjának eseménysorozatát szerkesztőségünk is gazdagította.
Látványosságban nem lesz hiány, barangolja be velünk a Zemplént!

Látványosságban nem lesz hiány, barangolja be velünk a Zemplént!

21.04.2016 | Miskolc, Sárospatak, Sátoraljaújhely - Fedezze fel velünk Sárospatak és Sátoraljaújhely, illetve környékük nevezetességeit!

Rajzpályázat: A vak emberek és mi

20.04.2016 | Miskolc - Május 10-éig várjuk az óvodások és általános iskolások rajzait.
Előző
123456