Átadták az állami kitüntetéseket az Országházban – nem sértették meg a protokollt

27 ember kapott állami kitüntetést hétfő kora délután a Parlament Kupolacsarnokában. Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, a Középkeresztet a Csillaggal 8-an, a Középkeresztet 18-an kapták meg. Állami kitüntetésben ennél jóval többen részesültek augusztus 20-a alkalmából, de a köztársasági elnök és a kormányfő korábban úgy döntött, hogy csak a legmagasabb szintű elismeréseket nyújtják ezentúl hivatalos ceremónián, a többi kitüntetést már átadták a minisztériumokban és hivatalokban. A hétfői átadáson a protokollt senki sem sértette meg.

Sólyom László köztársasági elnök ünnepi beszédében azt mondta: a kitüntetés nem formaság, nagyon komoly tartalma van. A törvény hierarchiát állapít meg a kitüntetések között, amelyek közül akár a kis ezüst kereszt is komoly elismerés – tette hozzá.

Egy-egy állami ünnepen akár sok százan is kaphatnak állami elismerést, ugyanakkor nem egyformák mindenkinek az érdemei, az államfő és a kormányfő ezért döntött úgy korábban, hogy ezentúl csak a legnagyobb kitüntetéseket adják át hivatalos ceremónián. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Középkereszttől felfele nyújtanak át elismeréseket állami ünnepen. Így tettek március 15-én is már. Nagykeresztet évente 1-2-t adnak át, a Középkereszt is rendkívülinek számít – magyarázta a döntést Sólyom László.

A köztársasági elnök augusztus 20-áról elmondta: ekkor a semleges hatalmi ágak képviselőit díjazzák. Furcsa ellentmondás ugyanakkor, hogy azokat kell-e jutalmazni az állam ünnepén, akik annak a leghűségesebb szolgái – tette hozzá. A mostani kitüntetések lényegében kormányfői elismerések, de a miniszterelnök nem díjazhatja saját embereit, ezért ismerik most el volt alkotmánybírók, sportolók, művészek munkáját, olyanokét, akiknek már összeállt az életműve – mondta.

A hétfői átadáson a Magyar Köztársaság Nagykeresztjét, Középkeresztjét a Csillaggal és Középkeresztjét összesen 27-en kapták meg. Sólyom László köztársasági elnöktől, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Szili Katalin házelnöktől 21-en vették át az elismerést – egy kitüntetett helyett a felesége -, 6-an pedig csak később teszik ezt meg. Senki sem sértette meg a protokollt, minden jelen lévő díjazott mindegyik közjogi méltósággal kezet fogott.

A Magyar Köztársaság Nagykeresztjét Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke kapta – egyebek mellett – a határok feletti összetartozásának erősítéséért.

A Magyar Köztársaság Középkeresztjét a Csillaggal – mások mellett – Avar János, a Nemzet Színésze, Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója, Solt Pál a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke vehette át.

A Középkeresztet pedig – mások mellett – Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója, Kende János, Kossuth-díjas filmoperatőrnek, Markó Iván balettművésznek és Székely Évának, a Nemzet Sportolójának adományozták a közjogi méltóságok.

Avar István színművész, a Nemzet Színésze az átadás után azt mondta: egyetért azzal, hogy csak a legmagasabb szintű kitüntetéseket adták át állami ceremónián, hiszen ez emelte az elismerések rangját, és így az ünnepség sem volt hosszas.