Tömegtüntetés Rómában a munkahelyek védelmében

Több ezren tüntettek szombaton Rómában a munkahelyek védelmében. A tüntetők között sok középiskolás és egyetemista volt, ők már demonstráltak a héten az oktatási reform ellen, illetve a fiatal diplomásokat sújtó magas munkanélküliség miatt.

A tüntetést szervező szakszervezet szerint több mint kétezer busszal, és egy tucatnál több különvonattal érkeztek Olaszország minden részéből a tiltakozók. A demonstráció résztvevői zászlókat, léggömböket lengettek és transzparenseket emeltek a magasba azzal a szöveggel, hogy a foglalkoztatás jog. A tüntetők azt kiabálták: “Nincsenek jogok, nincs demokrácia – a jövő a fiataloktól, a munkahelyektől függ.”

“Két évvel a véget nem érő válság és a munkanélküliség rohamos emelkedésének kezdete óta ebben az országban mindenki érzékelheti a jövővel kapcsolatos elképzelések hiányát” – mondta a szervező szakszervezet, a Cgil újonnan megválasztott elnöke, Susanna Camusso.

A Cgil, amelynek állítása szerint ötmillió tagja van, két éven belül a nyolcadik nagy tüntetést szervezte meg szombaton. Susanna Camusso szerint egyetlen párthoz sem kötődött a mostani demonstráció, ennek ellenére a jobboldali kormánykoalíció ellenzékének vezetői is jelen voltak.

A szombati megmozduláson rengeteg diák és egyetemista vett részt tiltakozásul a parlament által kedden megszavazott reform ellen. Ennek értelmében 130 ezer állást szüntetnek meg az oktatási rendszerben, amelynek költségvetési támogatását kilenc milliárd euróval csökkentik. Hivatalos adatok szerint nyolc százalékos a munkanélküliség Olaszországban jelenleg, és az állástalanok több mint negyede 24 éven aluli.
– Független Hírügynökség –



További hírek a Nagyvilág kategóriából

Sporthírek