Tömegtüntetés Dublinban a megszorítások és a segély-kölcsön ellen

50 ezren tüntettek szombaton Dublinben az ír kormány drasztikus megszorító intézkedései ellen, amelyek a gazdasági válságba került ország nemzetközi pénzügyi megsegítésének feltételei. A tüntetők tábláin egyebek mellett azt lehetett olvasni: “Írország nem eladó, az IMF-nek sem!”, valamint “Van jobb és tisztességesebb megoldás!”

“Miért mi fizessünk a bankok helyett? Az euró totálkáros” – mondta a tüntetés egyik résztvevője, egy 48 éves közalkalmazott, aki állítása szerint 300 kilométert autózott a jeges utakon, hogy csatlakozhasson a demonstrációhoz.

“Azért vagyunk itt, hogy tiltakozzunk az ír kormány arroganciája ellen. Egy üres csekket akarnak adni a jövendő generációinak, de mi nem vagyunk hajlandók a spekulánsok helyett fizetni, azért jöttünk, hogy a tisztességről szóljunk” – mondta az ír szakszervezek szövetségének elnöke, Jack O’Connor.

A békés menet, amely miatt 700 rendőrt vezényeltek az utcákra, annál a postahivatalnál ért véget, ahol 1916-ban kikiáltották az ír függetlenséget, és amely az EU és az IMF segély-kölcsönét elutasítók számára most is jelkép, mivel állításuk szerint tönkreteszi az ír szuverenitást a nemzetközi szervezetek segélye. Ezért olvasta fel a függetlenségi nyilatkozat szövegét egy ír színésznő a tömegnek.
-Független Hírügynökség –

 

Címkék: , ,







hirdet�s