Tömegével veszik a borsodi házakat a szlovákiaiak

Borsod-Abaúj-Zemplén – Abaújvártól Kékedig, Tornyosnémetitől Pányokig elkelnek a legrosszabb állapotban lévő parasztházak is.

Tömegével vásárolják a házakat a szlovákok a határnyitás óta Borsod megyében. A lakásokat a szlovák árakhoz képest fél-, harmad áron árulják. Hidasnémetiben duplájára nőttek az ingatlanárak, amióta tucatjával vásárolják a szlovák állampolgárok a házakat. A vevőknek így is megéri.

Szabó Géza egy Királyhelmec melletti faluból költözött családjával Hidasnémetibe négy hónapja. Azt mondta: nem érezték magukat odakint sem szlovákoknak, de igazán magyaroknak se. Ezért gondolták, hogy megpróbálnak új életet kezdeni az anyaországban. A házaspár Hidasnémetiből jár dolgozni naponta a harminc kilométerre lévő Kassára.

Göncruszka egyik részét szlovák negyednek hívják máris. Az utcában hat ház már szlovákoké ugyanis. A faluban rövid időn belül harminc házat vettek meg a szomszéd országból érkezők. Az egyik betelepülő, Mikulas Bodnár, vagyis Bodnár MiklósRozsnyóból érkezett. Egyedül azt kifogásolja, hogy nem túl jó a közlekedés, ezért sokszor biciklivel jár át a határon, Kenyhecbe, mert ott van az orvosa.

A faluban már nincs eladó ház. Többek között a Kassai Színház hét színésze költözött ide, akik innen járnak a próbákra. Egyikük, Bocsárszky Pál azt mondta: Szlovákiában drágák a szolgáltatások, Magyarországon viszont fillérekből meg tud élni. A házat és a nagy kertet annyiért vette, amennyiért Szlovákiában egy telket sem tudott volna megvenni.

A helyiek örülnek a betelepülőknek, bár az életük egyelőre nem változott meg. Urbán József, Göncruszka polgármestere azt nyilatkozta: egyelőre csak várják, hogy letelepüljenek vállalkozások, amelyek munkát adnának az ott élőknek. Ezekben a falvakban sok idős ember él ugyanis, és szinte semmilyen munkalehetőség nincs.

Kapcsolódó cikkek:

 








hirdetés










hirdet�s