Szúnyogirtás: emberekre, állatokra nem veszélyes szerek

Akt.:
Szúnyogirtás: emberekre, állatokra nem veszélyes szerek
Miskolc – Idén június 13-án vette kezdetét a központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési program azokon a területeken – így megyénkben is –, amelyeken a legtöbb vérszívó rovar található. Előfizetőnk arról is érdeklődött, hogy milyen szereket használnak.

Megtudtuk: kizárólag az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által engedélyezett szereket használják a munkát végzők. Ezek a melegvérű élőlényekre, így az emberre és a háziállatokra semmilyen veszélyt nem jelentenek.

an2_szunyogirtas_01

A katasztrófavédelem ugyanakkor idén is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az érintett területeken a méhészek időben értesítést kapjanak a munkálatok helyszíneiről és időpontjairól. A légi irtást az esti órákban, míg a földit naplementekor kezdik, hogy minél hatékonyabb legyen és a lehető legkisebb kockázatot jelentse a méhekre. Kiderült az is, hogy a tavaly folytatott vizsgálatok során az ország déli és nyugati megyéiben elszórtan új szúnyogfajokat, így például a tigris- és a bozótszúnyog eseti jelenlétét is kimutatták. Az erre vonatkozó vizsgálatok idén is folytatódnak majd az országos szúnyoggyérítési program keretében. Továbbá, ha valamelyik településen „jelentős szúnyogártalmat” tapasztalnak, azt idén is jelezni lehet az OKF felé, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok ügyfélszolgálati elérhetőségein.

ÉM-JLI


Az országos szúnyoggyérítési program negyedik hete kezdődik

Miskolc – A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési program első három hete lezárult, a tervek szerint július 4. és 10. között 41 ezer hektáron zajlik gyérítés légi kémiai eljárással, 34 ezer hektáron földi kémiai eljárással, biológiai módszerrel pedig 1300 hektárt kezelnek.









hirdetés