Szunnita terroristák vállalták az iraki miniszterelnök-helyettes elleni merényletet

Egy, az Al-Kaida vezette, és több szunnita terrorista csoportot magába foglaló szervezet vállalta magára szombaton az iraki miniszterelnök-helyettes elleni merényletet.

A szunnita politikust egy amerikai katonai kórházban ápolják Bagdadban, állapota stabil.

Az Iraki Iszlám Emirátus nevű szervezet interneten megjelent közleményében jelezte: imádkoznak istenhez, hogy ne kímélje meg az árulóként jellemzett politikust, aki “eladta vallását”. A szunnita terrorszervezet közölte, hogy később további részleteket hoznak nyilvánosságra a merényletről, valamint jelezték: további merényletek várhatóak a síita többségű iraki kormányban tevékenykedő “árulók”, azaz szunnita politikusok ellen.

A merényletet – két robbantást – akkor követték el, amikor a miniszterelnök-helyettes éppen péntek déli imáját végezte az irodáját és rezidenciáját, valamint egy mecsetet magában foglaló épületegyüttesben. Az épületegyüttest szigorúan szokták őrizni, ezért idegen nem könnyen juthat be. Emiatt olyan találgatások kaptak lábra, hogy a merénylet “bennfentes munka” volt.

A CNN amerikai hírtelevíziónak névtelenül nyilatkozó biztonsági tanácsadó azt mondta, hogy a támadó a miniszterelnök-helyettes egyik testőrének a barátja volt, és csak pár méterre volt a politikustól, amikor felrobbantotta magát. Az öngyilkos merénylet után másodpercekkel felrobbant a terrorista autója is az épületegyüttes előtt.








hirdet�s