Szülők egyesülete: törvénysértő az óvodák nyári bezárása

Budapest, 2012. május 30., szerda (MTI) – Törvénysértő az óvodák nyári bezárása, a szülőknek az önkormányzatnál kell kérvényezniük a nyárra a gyermekük nappali ellátását – közölte a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerdán az MTI-vel.

 

A szervezet kiemelte, hogy a települési önkormányzatok kötelező feladata a dolgozó szülők gyermekeiről való személyes gondoskodás a nyári szünet idején.

Hozzátették: a gyermekek napközbeni ellátása gyermekjóléti alapellátás, amely megszervezhető nyári napközis táborban és más alternatív módon is, de az önkormányzati fenntartók többsége pénzhiányra hivatkozva kevés férőhellyel vagy egyáltalán nem szervez ilyen szolgáltatásokat.

A közlemény szerint az óvoda – a szülők igénye alapján – egész évben folyamatosan nyitva tartó nevelési intézmény, azt egy napra sem lehet bezárni. Ha az óvodapedagógus a szabadságát nyáron veszi ki, akkor gondoskodni kell a helyettesítéséről, nem a gyermekeket kell utaztatni egy másik távolabb levő óvodába – közölte az egyesület.








hirdet�s