Születés Hete Miskolcon – A családdá válás ünnepe

Születés Hete Miskolcon – A családdá válás ünnepe
Születés Hete Miskolcon – A családdá válás ünnepe
Miskolc – Országosan immár tizenharmadik, Miskolcon pedig kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Születés Hete programsorozat májusban, az Anyák Napját követő héten. A Születés Hete az évnek egy kiemelt hete, amikor a családalapítással kapcsolatos fontos információk egy egységes arculattal rendelkező országos rendezvénysorozat keretében koncentráltan érhetők el az érdeklődők számára.

A Születés Hete programsorozat egyedülálló, mert arra törekszik, hogy hidakat építsen, és elősegítse a párbeszédet a különböző szemléletű szakmai és civil csoportok között. Ezekben a napokban fontos szempont, hogy a várandós anyukákban és párjaikban tudatosítsuk a babavárás időszakának fontosságát és szépségét; hogy a kismamákat megerősítsük testben és lélekben egyaránt, információkkal támogassuk őket; illetve segítséget nyújtsunk számukra a babájukkal és párjaikkal való kapcsolatuk elmélyítésében.

Miskolcon 2015-ben is a Holdam Egyesület szervezi a Születés Hetét. Az egyesület célja, hogy mind a családalapítás előtt állók, mind a kisgyermekes családok megtalálják az egyéni érdeklődésüknek leginkább megfelelő programokat. A Születés Hetének eseményeit évről évre óriási érdeklődés övezi. A programokat egyszerre több helyszínen valósítjuk meg.

A miskolci Születés Hete május 4-én hétfőn egy különleges programmal indul, fotókiállítás nyílik Titkos ajtók, A császármetszés másik arca címmel. Lesz Maminbaba latin torna, pilates, illetve a „Dúlák napján” a Holdam Egyesület képzett dúlái szülésre hangoló programmal várják a várandós nőket és párjaikat a Holdam udvarban.

Május 5-én, kedden a „Szülés napján” a Holdam udvarban szó lesz a természetes szülés lehetőségeiről, lesznek szülésélmény beszámolók, illetve az érdeklődő várandósok találkozhatnak a Dr. Meskó László főorvossal (szülész-nőgyógyász, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház), illetve Dr. Dóka Zsuzsannával, a Semmelweis Kórház szülész-nőgyógyászával. Tőlük megtudhatjuk, hogy hogyan készüljünk a kórházi szülésre és az azt követő kórházi napokra, illetve a császármetszésről, vagy a császármetszés utáni hüvelyi szülés lehetőségeiről. Emellett lesz Tücsökzene – mondókázás is a Petőfi könyvtárban.

Május 6-án lesz hordozókendős séta a belvárosban (a Centrumtól a Holdam udvarig), informatív beszélgetés, tanácsadás a hordozóeszközökről és a mosható pelenkákról, itt lesz Schneiderné Diószegi Eszter IBCLC szoptatási tanácsadó, akivel a szoptatás nehézségeiről, a kételyekről beszélgethetnek az érdeklődők. Szerdán szó lesz a lányok kamaszkori változásairól, az önelfogadásról, valamint lesz babakocsis Kanga a Népkertben, és Ciróka-maróka népzenei foglalkozás a legkisebbeknek a Holdam udvarban.

Május 7-én csütörtökön lesz Törpi baba torna fejlesztőpedagógussal a Petőfi Könyvtárban, Kanga-tréning a Gárdonyi Művelődési Házban, kismama jóga a Holdam udvarban, illetve kötetlen beszélgetés alternatív módszerek szakértőivel arról a helyzetről, hogy mit tehetünk akkor, ha nem jön a baba…, illetve arról, hogy mi történik veled addig, amíg várakozol a rendelőben a várandós vizsgálatodra.

Május 8-án pénteken, vendégünk lesz a Krió Intézet munkatársa, akitől megtudhatjuk, hogy mi az őssejtek jelentősége napjainkban. Az érdeklődők megismerkedhetnek az aromaterápia biztonságos alkalmazásával a várandósság idején, és meséket hallgathatnak a születésről és az életről.

Május 9-én szombaton már hagyományosan a MAMAMÉRFÖLD elnevezésű nemzetközi program várja a kirándulni vágyó családokat, akik egy mérföldnyi sétát tehetnek a nők, az anyák társadalomban vállalt szerepének elismerésének kifejezésére.

A részletes program itt található!


Helyszínek

Holdam udvar

  • (3525 Miskolc, Weidlich udvar, Széchenyi u. 19. fsz./7.)

Petőfi Sándor Könyvtár

  • (3534 Miskolc, Nagy Lajos király útja 16.)

Menta Mozgásház és Fejlesztő Központ

  • (3530 Miskolc, Szemere u. 16. I.em.)

Gárdonyi Géza Művelődési Ház

  • (3508 Miskolc, Sütő János u. 42.)

– Gruber Gabriella, Holdam Egyesület –


szuletes_hete_plakat_2015

(Kattintson a képre a teljes méretért!)









hirdetés