SZTRÁJK FERIHEGYEN – hajnalban már menetrend szerint közlekedtek a járatok

Körülbelül éjjel fél kettőre rendeződött a helyzet Ferihegyen. A reggeli járatok már menetrend szerint, késés nélkül indultak – közölte a Független Hírügynökséggel Szollár Domokos, a Budapest Airport Zrt. szóvivője hétfőn.

A vasárnap délután fél öttől éjfélig tartó sztrájk miatt csaknem száz járat késett, átlagosan másfél órát. Egy madridi járatot pedig törölni kellett, az utasokat Pozsonyból indították útnak.

A sztrájkot meghirdető Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének sztrákbizottsága hétfő délután háromkor ül ismét tárgyalóasztalhoz a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt-vel, és ennek kimenetelétől teszik függővé, hogy folytatják-e a munkabeszüntetést. Az érdekképviselet 9-10 százalékos béremelést követel, a munkáltatók azonban a korábbi 7,5 illetve 6,2 helyett már csak 5,5 százalékot ajánlanak.

Az év legforgalmasabb napjára időzített munkabeszüntetéssel a sztrájkolók 1700 dolgozó béréből vettek el egy jókora részt – közölte Szollár Domokos.








hirdetés










hirdet�s