Sztrájk Ferihegyen – ma 47 járatot érint a 18 óráig tartó munkabeszüntetés

Ferihegy
Ferihegy
Budapest – Este 6 óráig tart szombaton a Celebi GH Kft. földi kiszolgáló dolgózóinak munkabeszüntetése, ami összesen 47 járatot érint.

A Budapest Airport Zrt. (BA Zrt.) szóvivője azt javasolja az utasoknak, hogy a járattörlésekről vagy késésekről a légitársaságoknál, illetve a reptér internetes oldalán tájékozódjanak.
A Celebi GH Kft. földi kiszolgáló személyzetének 24 órás munkabeszüntetése pénteken 18 órakor kezdődött, mert a munkavállalók érdekképviseletének továbbra sem sikerült megegyezniük a vezetőséggel a béremelésről. A vállalat dolgozói 15 százalékos alapbéremelést szeretnének, de a cégvezetés nulla százalékos alapbéremelést és 1+2 százalékos, teljesítményhez kötött bónuszt hajlandó adni. A tárgyalások több hete tartanak, és az álláspontok érdemben nem közeledtek egymáshoz.
A 2-es terminálon egyebek mellett a British Airways, a Lufthansa, a Swiss és a Travel Service, Ferihegy 1-en pedig az Easy Jet, a Wizzair és a GermanWings járatait érinti a sztrájk – mondta a BA Zrt. szóvivője. Azt pontosan még nem lehet tudni, hogy mely esetekben lesznek járattörlések vagy késések – közölte Szollár Domokos. A sztrájk a reptér teljes forgalomának a 35-40 százalékát érinti – tette hozzá.
A Celebi GH Kft. földi kiszolgálói mellett a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló (RÜK) Kft. munkatársai is sztrájkolnak szombaton, mert a társaság 72 dolgozóját képviselő Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) nem tudott megegyezni a béremelésről a BA Zrt.-vel – közölte a szóvivő.
A BA Zrt. már értesítette a légitársaságokat, hogy a sztrájk ideje alatt, szombaton 11 és 18 óra között, a RÜK üzemanyag-kiszolgálása szünetelni fog. A társaságok így már intézkedtek arról, hogy az üzemanyagot máshonnan szerezzék be Ferihegyen, vagy egy másik, közeli repülőtéren – mondta a szóvivő.








hirdet�s