Sztrájk az egri kórházban – már az éjszakai műszak van bent

A napközbeni sztrájk után már az éjszakai műszak van az egri Markhot Ferenc Kórházban. Az csak reggelre derül ki, hogy közülük mennyien nem vették fel a munkát. A dolgozók azt szeretnék elérni a munkabeszüntetéssel, hogy a megyei közgyűlés bontsa fel a kórház működtetésére kötött szerződést a Hospinvest Zrt.-vel.

Délután hat órakor volt a műszakváltás az egri Markhot Ferenc Kórházban, ahol reggel határozatlan idejű sztrájk kezdődött. Az csak reggel, a jelenléti ívekből derül majd ki, hogy az éjjelre érkezett munkatársak közül mennyien folytatták a munkabeszüntetést – mondta el a Független Hírügynökségnek Hegyaljai Judit, az EDDSZ helyi vezetője. Hozzátette azt is, hogy este egyébként is kevesebb orvos és nővér dolgozik a kórházban.

Hegyaljai Judit elmondása szerint kedden reggel ugyanolyan létszámban folytatódik a sztrájk, mint az első napon. Délután kettő órakor pedig dolgozói nagygyűlést fognak tartani, ezt mindaddig megismétlik, míg tart a munkabeszüntetés.

Kosztura László, a Hospinvest Zrt. régióigazgatója azt mondta, hogy nem érti a sztrájkolókat, hiszen a cég 6 milliárdos fejlesztést és 15 százalékos béremelést helyezett kilátásba. Véleménye szerint semmi akadálya nincs annak, hogy november elsején átvegyék a kórház üzemeltetését.

A februári közgyűlésen hozta ki győztesnek a szocialista vezetésű megyegyűlés a Hospinvestet a kórház üzemeltetésére kiírt pályázaton. Szeptemberben ezt a döntést bíróság hatályon kívül helyezte, de attól még a megye és a cég közötti szerződés érvényes maradt. Egy hete a tisztiorvosi szolgálat megadta az engedélyt a cégnek a működtetésre. A kórházvédők ezt nem ismerik el és határozatlan idejű sztrájkba kezdtek hétfőn. Ez azt jelenti, hogy a sürgős eseteket ellátják, a járóbeteg-ellátás azonban szünetel és a halasztható műtéteket sem végzik el.








hirdet�s