Ősztől drágul a kollégiumi étkeztetés

Idén szeptembertől 30 százalékkal drágul az általános-, illetve középiskolás diákok kollégiumi étkeztetése, vagyis a következő tanévtől nekik is ugyanannyit fizetniük a napi háromszori étkezésért, mint a nem kollégista diákoknak. A szociálisan rászoruló fiatalok továbbra is 50 százalékos kedvezményt kapnak.

A kollégisták eddig 70 százalékot fizettek csak a teljes ár helyett, de a gyermekvédelmi törvény tavaly decemberi módosításával a kormány eltörölte ezt a kedvezményt. A szállás, a foglalkozások, illetve a kollégisták védelme továbbra is ingyenes lesz – közölte a szaktárca sajtóosztálya.

A változtatás a 65-70 ezer hazai kollégista csaknem felét, vagyis legalább 30 ezer gyereket érint, és körülbelül havi ezer forintos többletköltséggel jár. A Kollégiumi Szövetség, illetve a pedagógus szakszervezetek már a törvénymdosítás előtt tiltakoztak a kedvezmény eltörlése miatt, de az egyeztetések gyakorlatilag semmilyen eredményt nem hoztak.








hirdet�s