ÚSZÁS: Edzőt váltott a háromszoros olimpiai bajnok

Az ausztrálok háromszoros olimpiai bajnok úszónője, Libby Trickett szerdán bejelentette, hogy más edzővel kezdi meg a felkészülést a 2012-es ötkarikás játékokra.

A 23 éves klasszis pekingi teljesítménye hagyott kívánni valót maga után, hiszen az 50 és a 100 méteres gyorsúszás világrekordere 100 pillangón ugyan aranyérmet szerzett, de két fő számában nem tudott diadalmaskodni.

Trickett elmondása szerint azért döntött úgy, hogy szakít eddigi edzőjével, Stephan Widmerrel, mert már nem tudja úgy motiválni, mint korábban. Az ausztrál kiválóság új trénere Grant Stoelwinder lesz, aki egy másik ausztrál klasszis, Eamon Sullivan mestere is.

“Azért volt szükségem a váltásra, hogy elkötelezetten tudjak készülni a következő négy évben” – mondta újságírói kérdésre Trickett. “Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, és szerintem jó döntést hoztam” – fogalmazott a fiatal tehetség.

Trickett szerint az is jót fog tenni neki, hogy Sullivan – aki szintén világrekorder 50 és 100 méteres gyorsúszásban – lesz az edzőpartnere. “Hatalmas lehetőség, hogy Eamonnal együtt készülhetek. Szerintem jó hatással leszünk egymásra” – vélekedett az úszónő.

Trickett – aki eddigi karrierje során hat olimpiai érmet szerzett – nem haragban vált el korábbi edzőjétől, Widmertől. “Egy csodálatos kapcsolat végére értünk, csak hálval gondolok Stephanre” – jelentette ki a klasszis.