Szíriai börtönből került elő a Libanonban eltűnt két amerikai újságíró

Akaratuk ellenére vitték ét Szíriába Libanonból azt a két amerikai újságírót, akiket nyaralásuk közben vett őrizetbe a szír rendőrség. Erről a két huszonéves újságíró számolt be pénteken, miután Jordániába érkeztek. A szír hatóságok csütörtöki szabadon engedésük után azt állították, hogy a két amerikait azután vették őrizetbe, hogy illegálisan próbáltak átjutni a libanoni-szír határon egy embercsempész segítségével.

A 23 éves Taylor Luck és a 27 éves Holli Chmela eltűnését múlt szombaton jelezték családtagjaik, miután nem érkeztek vissza Jordániába, ahol egy angol nyelvű lapnál dolgoznak. A két újságíróról eltűnésük előtt utoljára október elsején hallottak, amikor kijelentkeztek bejrúti szállodájukból.

A két amerikait pénteken kora hajnalban adták át a damaszkuszi amerikai nagykövetségnek, mielőtt elindulhattak volna Jordániába. Luck és Chemla nyolc napot töltött el egy szír börtönben, ahova azért zárták őket, mert illegálisan lépték át a szír határt Libanonból.

Luck elmondása szerint akaratuk ellenére vitte át őket a határon két, a főutakról letérő taxisofőr. Már szír területre érve megpróbálták őket kirabolni, amikor egy katonai jármű állt meg mellettük, elvették holmijukat, és elszállították őket. Elmondásuk szerint ekkor még azt sem tudták, hogy Szíriában, vagy Libanonban vannak, és csak húsz perces autóút után, egy útjelzésből jöttek rá, hogy szír területen járnak.

Luck elmondta, hogy nyolc napot töltöttek egy szír börtönben. A hatóságok a kihallgatások alatt azzal vádolták őket, hogy bajt okozni szöktek be Szíriába, és már egy damaszkuszi katonai börtönbe akarták átszállítani őket, amikor az egyik szír tiszt felismerte Holli Chmelát egy, a médiában látott felvételről. Ekkor derült ki, hogy ők a két, Libanonban eltűnt amerikai újságíró, akiket a bejrúti amerikai nagykövetség is keres. Luckék ugyanis nem árulták el foglalkozásukat a szír hatóságoknak, csak annyit mondtak a kihallgatások alatt, hogy turisták.

Luck elmondása szerint a szír rendőrök többsége jól bánt velük, és sokan “több mint megértően” viselkedtek velük.