Szakácsolimpia

2020.02.28. 10:03

Ez a bronz felért egy arannyal

Bronzérmes lett a Szakácsolimpián a Szentpáli-szakgimnázium szakoktatója.

Hegyi Erika

Forrás: ÉM

Ismét fantasztikus sikert ért el Cserei Lászlóné Piroska, a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának szakoktatója. Bronzérmet szerzett ugyanis nemrég a stuttgarti Szakácsolimpián. Ez már a második nemzetközi sikere volt, hiszen két évvel ezelőtt a luxemburgi szakács-világbajnokságon remekelt. Ott is harmadik helyezést ért el.

– Nincs annál felemelőbb érzés, amikor az ember felállhat a dobogó valamelyik fokára, és átvehet egy érmet. Bronzérmet kaptam ugyan, de nekem ez felért egy arannyal, hiszen nem sok időm volt a felkészülésre. De végül minden nagyon jól sikerült – mondta elöljáróban Piroska.

Elmesélte, a verseny előtt egy hónappal kérte fel őt a Miskolci Szakképzési Centrum, hogy induljon a Szakácsolimpián. Azonban egy ilyen jelentős megméretésre a szállodák és éttermek szakácsai hónapokig készülnek, sőt vannak, akik egy egész éven át. Az idő tehát igencsak szűkösnek bizonyult. Egy hónap alatt kellett elintéznie a regisztrációt, el kellett döntenie, hogy mi legyen a menüsor, milyen legyen az installáció és a díszítés, és csak ezután következhetett a felkészülés. A menüsort pedig nagyon sokszor le kellett próbálni, hogy az tökéletes legyen.

– A versenyételsor lényegi része tehát az én ötletem alapján készült, de természetesen voltak segítőim, hiszen az ételt el kellett szállítani a helyszínre, ott fel kellett rakni és az utómunkálatokat is ott kellett elvégezni – sorolja Piroska.

Átadja a tudását

Elmondta azt is, hogy a zsűri azt értékelte, hogy az ételeket mennyire munkálták meg a versenyzők, mennyire változatosak, akár textúrájukat, akár a technológiát tekintve. A Szakácsolimpián több száz versenyzővel kellett megküzdenie a miskolci szakoktatónak. A versenyen különböző kategóriákat hirdettek, Piroska a Culinary Art kategóriában indult, ahol aznap több magyar is képviseltette magát. Az olimpia egyébként négy napig tartott.

Azonban Piroska dolgát még egy kis bonyodalom is nehezítette.

– Úgy látszik, engem már végigkísér a balszerencse, mert a két évvel ezelőtti világbajnokságon is az történt, hogy nekem nem jutott asztal. Nem tudom, ez hogy történhetett, hiszen a regisztrációm rendben volt. Így amíg a többi versenyzőnek 2 órája volt arra, hogy felrakja az asztalt, nekem mindössze félórám, ráadásul az asztalom 40 centivel rövidebb volt, mint a megadott szabvány. Az ételeket félkész állapotban kellett elhozni a versenyre, a helyszínen végeztük a befejező munkákat, hogy frissnek és üdének látszódjon az étel. Stuttgartban tettük hozzá a friss termékeket, a salátákat például, amiket ott vásároltunk meg. A versenymenü öt fogásból állt: hideg előétel, leves, meleg előétel, főétel és desszert.

Végül elfért az asztalon minden, csak egy kicsit zsúfolt lett. De az eredmény arról tanúskodik, hogy a zsűri valószínűleg nem ezt figyelte – jegyzi meg a tehetséges szakoktató.

Hozzátette: a Miskolci Szakképzési Centrum és az iskola sokat segített a felkészülésben. A verseny előtt az elméleti órákról felmentést kapott, délután pedig tudott gyakorolni.

– Nekem a szakmám a hobbim, nagyon szeretem, élvezem, amit csinálok, és az is nagyon jó érzéssel tölt el, amikor ezt a gyerekeknek át tudom adni egy-egy verseny alkalmával – fogalmazott Piroska, akinek a tanítványai is rendszeresen érnek el sikereket különböző versenyeken.

Cserei Lászlóné menüsora a versenyen

Hideg előétel: kecskesajtterrine parajpudinggal, hagymacsatnival, magvas kenyér toasttal, sajtchipsszel.

Leves: gyöngytyúkleves saját húsával, zöldségeivel, töltelékkel, fafülgombával, zöldborsóostyával.

Meleg előétel: garadnai pisztráng­filé lila burgonyával, pisztáciás pap­ri­ka­rúddal, citrusos mártással.

Főétel: szójababos bélszínrolád blan­sí­rozott zöldségekkel, céklapúderrel, vö­rösboros jus-vel.

Desszert: „Egy csipet napfény” – ananász, mangó, passiógyümölcs.

(A borítóképen: Cserei Lászlóné a bronzérmes menüsorral)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában