Helyi közélet

2016.09.06. 11:04

Kicsit rockos, kicsit rap: itt a miskolci Ghetto Funk

Miskolc - A rapzene zenekarral kísérve szólal meg a koncerteken.

Miskolc - A rapzene zenekarral kísérve szólal meg a koncerteken.

Márciusban alakult meg az ország első rap tribut­e zenekara, a Ghetto Funk, méghozzá Miskolcon. Azóta már túl vannak az első koncerteken is, amelyeken pozitív volt a banda fogadtatása, így nem kérdés, hogy jön a folytatása az élő, rockos rapzenének.

Mi is élvezzük, és a közönségnek is tetszik. Márkypapa

– Szeretek élőben színpadra lépni, így fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy jó lenne ezt zenekarral csinálni – emlékszik vissza az alapgondolatra Molnár Márk, alias Márkypapa, a Mezőkeresztesről elhíresült, de ma már Miskolcon élő rapper. Ehhez keresett és talált társakat, méghozzá ismert, helyi zenészek körében, akiknek szintén megtetszett az ötlet.

A sajátjukra formálni

– Mint tribute zenekar először feldolgozásokkal kezdtünk dolgozni, hazai rapperek klasszikus dalait vettük elő, mint Ganxsta Zolee, Dope­man, Mohaman, Majka vagy az Animal Cannibals. A dalok eredeti hangzását fogjuk meg, de azért igyekszünk a saját képünkre is formálni. Leginkább a rock és a rap találkozásáról van szó, aminek egy olyan egyveleg az eredménye, amit mi is nagyon élvezünk játszani és a közönségnek is tetszik – teszi hozzá Márkypapa.

Akinek a zenekarban a társai Nagy Evelin „Svenja” (ének), Horváth Balázs (gitár), Hudák Attila (basszusgitár) és Bodnár Balázs (dob). A rapper hozzátette, önálló énekesi karrierjét sem adta fel, de erre is hatással van a zenekar.

– Utolsó dalom, amelyhez klip is készült, az Újra itt a nyár nemcsak igazi nyári zene, de érezhető benne a funkos beütés, ahogy a zenekar kézlenyomata is megjelenik benne. A refrént pedig már Nagy Evelin énekli – mondja.

A zenekar a téli klubkoncertekre készül, amelyhez külföldi és saját dalokkal is bővül a repertoár. Leginkább a saját szerzeményekre koncentrálnak, amelyhez nagy ihletet kaptak a koncerteken.

ÉM-HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában