Szondi telep, számozott utcák: irány az Avas

Miskolc – Bontják a hírhedt Szondi telep viskóit. Eltakarítják a düledező, összetákolt házroncsokat, tonnaszámra hordják a felgyülemlett szemetet. A nem éppen jó közbiztonságáról híres környéken ezentúl ritkább vendégek lesznek a rendőrök.

Fontos az újabb gettósodás elkerülése. -mondják az illetékesek, így igyekeznek a telep lakóit Miskolcon szétszórtan elhelyezni. Legtöbben mégis az Avas városrészen kötnek ki, hiszen itt a legalacsonyabbak az árak. A Középszer lakóit arról faggattuk, hogyan halad a többségében alacsony iskolai végzettségű, munkanélküli új szomszédok integrálódása. Nem könnyen szánták el magukat a válaszadásra az itt élők, a témát, ha lehet, elkerülik: félnek.

Arra a kérdésre, hogy hány embert telepítettek egy lakásba, senki sem tud pontos választ adni. Nagy a forgalom az új szomszédoknál. Jön a sok koma, sógor, rokon, folyamatos a vendégeskedés, szinte minden hétre jut egy születésnap. Nappal még csak-csak elviselhető a dobhártyaszaggató hangerővel üvöltő mulatós muzsika, éjszaka azonban, ha tetőfokára hág a hangulat, a dáridó rendszerint verekedésbe torkollik. A járőrautó rutinosan parkol le a lépcsőház előtt, nem kell útbaigazítani, tudja, kik mentek ezúttal is ölre egymással. Az átmulatott éjszaka után a távozó vendégek a lépcsőházban könnyítenek magukon.

A leghevesebb indulatokat mégsem a hangzavar és perpatvar váltja ki, hanem az, hogy egyes családok az étkezést és ruházkodást a környékbeli kukákból oldják meg. Zsákszámra hordják föl a lakásba a bűzlő hulladékot, ami pedig már nem kell, egyszerűen az ajtó elé szórják. Egy kis mellékesként vasat is gyűjtenek. Az erre járó jobban teszi, ha a lába elé néz: az aknafedők sorra eltünedeznek. A nappal összegyűjtött “cuccot” éjszakánként bontják szállítható darabokra. A felesleges részek, vagy éppen a háztartási hulladék az ablakon át az utcára repül. A szomszédok nagy ívben kerülik a bérház mentén húzódó járdát, hisz sosem tudhatják, mi köt ki majd a nyakukban.

A közös költség és a rezsi fizetésére a volt telepiek közül kevesen fordítanak gondot. Sokuk már egy éve a Középszer lakója, de még egyetlen fillért sem adott ki számlák befizetésére. A takarítónő a mocsokról, bűzről panaszkodik, és a minden lakást ellepő csótányokról. A lakók többsége harminc éve él itt, ám most már menekülnének. Csakhogy nincs hova, s főképpen miből. A lakások eladhatatlanok. A nyugdíjasok visszasírják a hajdani jó közösséget, aminek egy része kihalt már, mások szorosan bezárkóznak.
A volt “Szondisok” sem érzik jól magukat itt. Az ajtót nyitó, bevert orrú férfi a bezártságtól szenved. No meg a magánytól, hiszen azelőtt karnyújtásra élt egymástól a jókora família apraja-nagyja. Igaz, jönnek ma is, minden nap, látogatják az egyre bővülő kis családot – mondja, de hát az mégsem ugyanaz.
Hamarosan a Miskolc-szerte “számozott utcákként” emlegetett terület lakóinak is új otthon után kell néznie. Az avasiak szerint nemsoká velük bővül majd tovább a lakóközösség. “Értem én – mondja egy fiatal anyuka, – hogy ki kell emelni őket, de az én gyerekemet ki fogja innen kiemelni? Mi nem bánjuk, ki fia borja jön ide, amíg emberhez méltóan viselkedik.”

– zsana –
Kapcsolódó cikkek: