Szomszédolás 56 diákkal Tarcalon

Boldog versmondók
Boldog versmondók - © Fotó: Magánarchívum
Tarcal – Vers- és prózamondó versenyt rendeztek Tarcalon.

A tarcali Klapka György Általános Iskola idén is meghirdette „Szomszédolás” vers- és prózamondó versenyét. Csobaj, Bodrogkeresztúr, Erdőbénye, Tokaj, Tarcal, Taktaszada, Taktabáj településről 56 diák érkezett pedagógusaik kíséretével.

Négy korcsoportban

Oláh Renáta és Hajdu Larissza énekszámokkal köszöntötték a vendégeket. Bártfainé Varga Györgyi igazgató asszony köszöntőbeszédében kihangsúlyozta, hogy nincs miért izgulni, mert akik ideérkeztek, már győztesek, hisz településükön ők a legjobbak. Bari Gábor miskolci költő versével hívta fel a figyelmet az olvasás fontosságára. Négy korcsoportban zajlott a versengés vers és próza kategóriákban. A házigazdák finom uzsonnával kedveskedtek a versenyzőknek és kísérőiknek, oldva a verseny izgalmait. A megmérettetés után a Kassai Színház művészeinek kiváló előadásában Arany János balladáit hallgatták meg a verseny résztvevői a 6 Puttonyos Borfaluban. Az eredményhirdetéskor valamennyi tanuló emléklapot vehetett át. A helyezettek oklevelet kaptak, a legjobbak könyv­jutalomban is részesültek.

ÉM


Eredmények

1–2. osztály, vers

1. Szilvási Bence (Tarcal), 2. Konkoly Máté (Tokaj), 3. Szabó Lilla (Tarcal), 3. Soltész Lili (Tokaj)

1–2. osztály, próza

1. Dálnoki-Kovács Katalin (Tokaj), 2. Hajdu Larissza Blanka (Tarcal), 3. Kenéz Eszter (Tokaj)

3–4. osztály, vers

1. Josovits Ramóna Tünde (Csobaj), 2. Dálnoki-Kovács Dániel (Tokaj), 3. Galatóczki Zita (Tokaj), 3. Kovács Boglárka (Taktaszada)

3–4. osztály, próza

1. Nagy Anita (Tarcal), 2. Kovács Anna Dorottya (Tarcal), 3. Bartovics Panna (Tokaj), 3. Dálnoki-Kovács Anna (Tokaj)

5–6. osztály, vers

1. Juhász Sára (Tokaj), 2. Técsi Boglárka (Tokaj), 3. Oláh Renáta (Tarcal)

5–6. osztály, próza

1. Balogh Patrik (Bodrogkeresztúr), 2. Váradi Kiara Katinka (Csobaj)

7–8. osztály, vers

1. Kovács Fanni (Taktaszada), 2. Kincses Dorina (Tarcal), 3. Braun Dorina (Tokaj)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s