Szomjúék szomjazzák a sikert

Nagyot változott a világ azóta, hogy a záhonyi gyors elsuhant a három ponttal Csengerből.

A vakvágányra került csapatnál az edzőváltást látták a legcélszerűbb megoldásnak a sorok rendezésére, és a váltó átállítása óta a 15. helyről a 7.-re repesztett az addig tolatómenetben közlekedő szatmári együttes.

Utánpótlásbázis

A játékosok hozzáállása érezhetően megváltozott, maximálisan partnerként kezelnek, és az utóbbi három fordulóban bebizonyították: nem is olyan rosszak a képességeik – jegyezte meg Szilágyi Sándor, aki játékos-edzőként részese az októberi feltámadásnak. Kétgólos hátrányból fordítva nyertek Fehérgyarmaton, majd hazai pályán legyőzték a Nyírkarászt és a Nagykállót. A veszélyzónából a középmezőnyben stabilizálták a pozíciójukat, ám a célkitűzés ezáltal korántsem változott meg.

A biztos bennmaradásra törekszünk, és eközben a vezetőkkel karöltve a megyeszerte elismert utánpótlásbázisunkat minél inkább bevonnánk a felnőtt együttes munkájába, hiszen övék a jövő.

Nehéz lesz folytatni az imponáló sorozatot, hiszen az úgyszintén jó formában lévő Tiszavasvárihoz utaznak legközelebb.

Rapos hazaköltözött

A romániai magyar védőnk, Rapos József kénytelen hazaköltözni, ráadásul a szintén a hátvédsorban számításba vett Szomjú Levente sérült, nehéz lesz pótolni őket. Ugyanakkor remélem, hogy a lendület kitart, és ponttal vagy akár pontokkal térhetünk haza a hosszú útról – bizakodott a 32 éves játékos-edző, aki a csengeri Petőfi Sándor Általános Iskola sportcsarnokért felelős igazgató-helyettese.

– Ladányi Tóth Lajos –








hirdet�s