Friss hírek

2010.08.24. 18:26

Költségcsökkentés a DRV Zrt.-nél

<p>Megszűnik a DRV Zrt. igazgatósága, így évente 18 millió forintot spórol meg a társaság. Az ötfős grémium megszűnését a keddi rendkívüli közgyűlés mondta ki. Hogy a vízdíj csökken-e ennek következtében, arra a kérdésre nem adott a cég egyértelmű választ.</p>

Az intézkedéssel a megtakarítás négy év alatt eléri a 72 millió forintot, és ezzel egy időben nő a személyi felelősség a szolgáltató vállalatnál- közölte a Független Hírügynökséggel Jankó Gábor, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. PR-vezetője. Arra a kérdésre, hogy ez a díjak csökkenésében érezhető lesz-e azt a választ adta: számos területen kívánnak költséget csökkenteni, a díjak mérséklésére azonban csak ezek után tesznek javaslatot.

Nyomoz a rendőrség a DRV Zrt.-nél a korábbi vezetőknek kifizetett végkielégítések és jutalmak miatt. A feljelentő egy siófoki ügyvéd, aki a honlapján tette közé a nyomozás dokumentumait. Ezek szerint negyvenmillió forintos jutalmat kapott a nyugdíjba vonuló vezérigazgató-helyettes, több alkalommal vett át végkielégítést a vezérigazgató, tekintélyes prémiumot kaptak vezető tisztségviselők.

Tavaly szeptemberben tett feljelentést Léhmann György, mert tudomására jutott a vezetők fizetése. Ekkor rendelte el a nyomozást a Somogy Megyei Főügyészség. A könyvszakértői jelentés után azonban átadták az ügyet a Siófoki Városi Ügyészségnek, amely áprilisban megszüntette a nyomozást bűncselekmény hiányában. Ekkor panaszt tett az ügyvéd, és májusban újra elrendelték a nyomozást, amelyet szeptemberig meghosszabbítottak-tudta meg a Független Hírügynökség Léhmann György ügyvédtől.

A vízdíjakkal kapcsolatban az ügyvéd elmondta: az állami tulajdonban lévő szolgáltató közel kétszer akkora vízdíjat kér Siófokon, mint pl. Kaposváron, de Rácalmáson ennek a díjnak az egyharmadát kell csak fizetni, mivel ott nem hatósági az ár. A vízi közművek az önkormányzat tulajdonában vannak, így pályáztatták a szolgáltatást.

A DRV Zrt. élére új vezérigazgatót nevezetek ki június végén. Léhmann György azonban úgy látja, a felújítási pénzeket évtizedekig eltüntették, így még csak most jön az áremelések java, mert az eszközállomány borzalmas állapotban van, lassan használhatatlanná válnak a vezetékek, és a karbantartásra, felújításra rengeteget kell rákölteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!